A természet szobrai

Levelekből szőtt tündérmese 
A születés és elmúlás kettőssége inspirálja A természet szobrait, Nagy-Britannia legismertebb tájképszobrászát. Mulandó alkotásai arról szólnak, hogy az ember élethosszig tanuljon az életről, a halálról és a természetben elfoglalt helyéről. 
Az 1956-ban született Goldsworthy gyermekkora nagy részét Leeds külvárosában töltötte. Mindössze 13 évesen már a közeli farmokon dolgozott, ekkor kezdett érdeklődni a mezőgazdaság, a szobrászat, valamint a természeti tájak iránt. Pályája elején az Anglia északnyugati részén fekvő More­cambe-öböl ihlette meg, itt kezdte el évtizedek óta tartó párbeszédét a természettel. Az első szobrait is az öbölben készítette a parton talált kövekből, majd hagyta, hogy a víz és a szél martalékává legyenek. 

Az alkotásaihoz kiválasztott helyen órákat, napokat, de akár heteket is eltölt, hogy megismerkedjen a környezettel, a benne talált természetes anyagok formájával, textúrájával, erejével. A munkafolyamat gyakran aprólékos és fáradságos, annak ellenére, hogy a levelekből szőtt tündérmesék, a kövekből kirakott spirálok vagy a fák ágai közé gyúrt, hatalmas gyöngyszem hógolyók pillanatokon belül az enyészeté lehetnek. 
„Az elmúlás az élet természetes része, de ez nem jelenti azt, hogy nem hagyunk nyomot magunk után – magyarázta a művész egy interjúban. – Ha a szobrot egy mezőn, a tengerparton vagy az erdőben készítem el, törvényszerű, hogy eltűnik. A hangsúly nem az örökkévalóságon van, hanem azon, hogy valami már a puszta létrejöttével a hely történelmének részévé vált. Most is emlékszem, hogy Folkestone-ban járva egy nap korán felkeltem és kisétáltam a vízhez a még a bejövő dagály előtt. A sziklákat a közelben virágzó pipacs szirmaival borítottam be. Tökéletes reggel volt, a hullám lágyan, gyengéden mosta el az alkotást. Lecsupaszította a sziklatömböt, és vörös foltokat varázsolt a tengerbe. A háttérben az a kikötő látszott, ahonnan megannyi fiatal katona indult el a II. világháborúba, hogy soha ne térjenek vissza onnan a szeretteikhez. Egyszerű, lenyűgöző alkotás volt ez, és egyben megemlékezés is a hősökre.” 

Trollok az erdőben 
Ki ne hallott volna az északi népek mitikus figuráiról, a trollokról, akik a mesékben, legendákban, dalokban élnek tovább? A néha gigantikus, máskor apró termetűnek ábrázolt teremtményekben egy a közös: szemtelenek, gonoszkodók, és a hegyekben, erdőkben, barlangokban rejtőzködnek az ember elől. 
Thomas Dambo dán művészt pont ezek a legendák ihlették meg, ő ugyanis trol­lokká változtatja a szemetet. A fiatalember és csapata 2014 óta foglalkozik a műanyagból, fémből, fából készült különös lényekkel, jelmondatuk: a szemétnek igenis van értéke! Már több tucat trollt állítottak fel zöldterületeken és parkokban szerte a világon, köztük fuvolán játszó óriásokat Szöulban, vagy épp egy rakoncátlan testvérpárt Florida közkedvelt parkjának fái közé.

 Dambo legjelentősebb installációja azonban a The Great Troll Folk Fest volt, amely 2020-ban, a Covid-világjárvány alatt született. A művész ügyes kezű önkéntesekkel karöltve összesen tíz, mintegy 6 méter magas figurát készített, amelyeket Dánia zöldterületein, apró szigetein, félreeső parkjaiban rejtett el, majd a közösségi médiában meghirdette a különleges kincsvadászatot azzal, hogy aki szeretne részt venni a mókában, az induljon útnak, néhány tippet pedig megosztott a trollcsalád búvóhelyéről. Ahogy Dambo mondta, az óriásokat ajándék gyanánt készítette azoknak a dán családoknak, akik a járvány idején bezárva érezték magukat, és azon bánkódtak, hogy nem nyaralhatnak. „A trol­­lok nemcsak mosolyt csalnak az arcokra, de emlékeztetnek minket arra, hogy azok a gyönyörű helyek, ahová a segítségemmel elrejtőztek, gyakorlatilag a hátsó udvaraink mögött találhatók." 

Mandalák a hóban 
Magasan fent, a Francia Alpokban az angol mérnök, Simon Beck nagy dobásra készül. Körbepillant, a hófödte vidék vászonként terül el a lába alatt. Nagy levegőt vesz, megszorítja a hótalpakat, hogy 10 óra és megannyi kilométer lesétálása után valami elképesztőt fotózhasson a drónja. Az óriás méretű alkotások nem csak fizikai erőt, kitartást, türelmet és koncentrációt, de tökéletes tájékozódási képességet is igényelnek. 

A 65 éves férfi – akit ma már tájművészként tartanak számon – eredetileg mérnöknek tanult. Bár már akkor tudta, hogy semmi köze a kurzushoz, amikor az első napon beült az előadóterembe, tisztességgel elvégezte az egyetemet. Művészi munkájában épp a mérnöki látásmód segíti: tájékozódási képességét arra használja, hogy tájfutótérképeket készítsen, míg a térképkészítés közben tanultakat, vagyis a mágneses iránytű használatát és a távolság meghatározását a tempószámlálással a hórajzoknál alkalmazza. A sárkány, a hópehely és a geometriai minták elkészítése szó szerint versenyfutás az idővel. Beck célja, hogy a helyszínen csakis az alkotással kelljen foglalkoznia, ezért már otthon elkészíti számítógépen, amit aztán fejben követ a terepen. Ezután már „csak” a rajzon lévő út mentén kell haladnia, hogy a mandala például úgy készüljön el, hogy ne keresztezzék oda nem illő vonalak. Ez a precizitás a titka a hó­mű­vészetnek.