Bringatörténelem

Bár a kerékpár az ókori szekerek megjelenése után egy könnyen feltalálható eszköznek tűnhet, ennek ellenére az első drótszamarat a német Karl von Drais von Sauerbronn báró készítette el 1817-ben. A futógépként működő szerkezet hajtását a lábbal való előrelökés jelentette, ám a kormány megjelenése már manőverezési lehetőséget teremtett a használója számára. A korabeli újságok ugyan iróniával foglalkoztak a találmánnyal, néhány hónappal később a szerkezet mégis elterjedt Európában, és kedvelt közlekedési eszközként jelent meg az utakon. Magyarországon a gyerekjátékok mintájára „vesszőparipának” nevezték. 
A kerékpár azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül, nézzük meg, mi történt ebben a 200 évben! 
Úri passziónak indult 
A kerékpár mai megjelenésének egyik kritikus állomása volt a francia Pierre Michaux által kidolgozott, közvetlenül pedál hajtotta modell. Az akkor még fából készített szerkezet a későbbi velocipédek minden elemét tartalmazta már. Az új, meghökkentő küllemű kerékpár pillanatok alatt elterjedt és igen népszerűvé vált a felsőbb társadalmi osztály körében, a lovaglás és a vadászat mellett a még közel egyforma méretű első és hátsó kerékkel rendelkező bicikli tökéletesen biztosította a testmozgás iránti igényt. 

Később aztán a brit kerékpáripar továbbfejlesztette Michaux terveit, az 1870-es években megjelent a velocipéd, ami tulajdonképpen a mai kerékpár előfutára. Az angol neve (penny-farthing) jól szimbolizálja a formáját, egy nagy kerék elöl, egy kicsi hátul. A kezdetleges, kizárólag földön futva, lökéssel hajtható kísérletek után ez volt az első, valóban közlekedésre használható szerkezet. A különbség a mai kerékpár és a velocipéd között a meghajtásban van. Használata azonban sokszor veszélyesnek bizonyult, mert ha a kerékpáros egy kőnek ütközött az úton, a kis hátsó kerék átbillenhetett az első nagyon, könnyen borulást, és ezzel komoly fejsérülést okozva a sisakot nem viselő pedálozónak. 
Párban pedálozók 
A modellek női változatai már a kezdetektől fogva kialakultak, a kerékpározás nem volt férfi privilégium. Egyik legjobb példa erre a tandem volt, amelyet az asszonyok is előszeretettel hajtottak csoportosan. Már a XX. század legelején, sőt a századelőn is lehetett látni kétszemélyes kerékpárokat: olyannyira korán megjött az igény a biciklizés ilyen formájára, hogy a velicopédeknek is meg lehetett találni ezen változatait. 
Ahogy a New York-i The World magazin 1896. július 8-i száma beszámolt róla, egy különleges tandem született meg egy lelkes kerékpárosklub rendelése után. Ahogy a lap írta, a klub kapitánya, C. H. Jones besétált egy kerékpárboltba, és megkérdezte, lehet-e olyan gépet készíteni, amely tizenöt versenyzőt szállítana egyszerre. Az igazgató erre azt felelte, természetesen, ha képesek megfizetni érte az akkor igencsak borsosnak számító 500 dolláros árat.

 A mérnökök aztán nekiláttak elkészíteni a specifikus terveket, és egy hónap múlva elkészülhetett a nem mindennapi szerkezet. Angliában ugyan már építettek egy tizenkét fős járművet, de olyat, ahol elöl ül a kormányos, mögötte pedig párban a pedálozók, teljesen merész dolognak számított. 
Csapatépítő tekerés 
A holland fejlesztésű ConferenceBike, azaz konferenciabicikli egy forradalmian új módszer arra, hogy összekovácsolja az embereket. Olyan négykerekű jármű, amely hét személy számára készült, akik körben ülnek. Egy kormányoz, miközben mindenki szabadon pedálozhat, de ha elfáradunk, sincs baj, mivel a kerékpár könnyedén halad akár két pedálozóval is. 

Jelenleg több mint négyszáz Conference­Bike gurul húsz országban. Prágában, Berlinben, Madridban és Mexikóban turisták használják; Koppenhágában vállalati csapatépítés­hez, Bécsben, Hannoverben és Kaliforniában a kollégiumok közötti közlekedéshez veszik igénybe. A ConferenceBike a bizalomépítés kiváló eszköze is, a Floridai Siketek és Vakok Iskolájában a körbiciklin való tekerés az egyik legnépszerűbb időtöltés. 
Stringbike, a húros bicikli 
Akit kicsit is érdekel a kerékpárvilág, biztosan hallott már a hazai startupról, a String­bike-ról. A magyar szabadalom lényege a láncnélküliség, aminek hiányában a kerekeket oldalanként egy-egy kötél hajtja, amelyek kötéldobra vannak feltekerve. 
A Springbike története akkor kezdődött, amikor a kilencvenes évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem néhány diákja elkezdett érdeklődni a lánc nélküli pedálozás iránt. A Stringbike csapata hosszú évekig kísérletezett, vajon mi lehetne a legmegfelelőbb módszer, végül 2010-ben, egy olaszországi szakkiállításon rukkoltak elő a húros megoldással. A meghajtóerőt lánc helyett a kerék két oldalán párhuzamosan futó zsinórok alteráló mozgása viszi át a speciális agyhoz csatlakozó forgódobokra, melyek racsnis megoldással kapcsolódnak a közöttük lévő, kivehető kerékhez. 
Bár az újdonság számos neves külföldi portál érdeklődését felkeltette, megjelent az első befektető is, a nagy áttörés egyelőre még várat magára.