Játékok a múltból

Életemben nem láttam még annyira örülni gyerekeket egy labdának, mint Kambodzsában. Valahol a fővárostól, Phnompentől egyórányira jártunk, a platón való utazás után jólesett kinyújtóztatni a lábam. Egy csapat önkéntessel érkeztünk az északon elterülő falvak egyikébe, a gyógyszerek mellett olyan játékokat hoztunk magunkkal, ami egyszerre több gyereket is szórakoztat, fejleszt. 

Emlékszem, ahogy előkerült a zsákból a focilabda, mindenkinek tátva maradt a szája. A nagyok azonnal örömujjongásban törtek ki, a kicsik pedig kíváncsian nézték, vajon mi lesz ebből. Naplementéig rúgtuk a bőrt, a forró ázsiai nap izzadságcsíkokat hagyott a hátunk közepén, az asszonyok mosolyogva főzték a rizst meg a zöldségeket, és mikor már az orrunkig se láttunk a leszálló sötétségben, boldogan ültünk le a földön megterített vacsorához. 

Mire jó a jojó? 

Bár azt tartják róla, hogy nagy valószínűséggel Kínából származik, első történelmi említése a Kr. e. 500-ban élő görögökhöz kapcsolódik. Ezeket az ősi játékokat fából, fémből vagy festett terrakottakorongokból készítették, és különleges ceremónia is kapcsolódott hozzájuk. A görögöknél ugyanis az volt a szokás, hogy amikor egy gyermek nagykorú lett, játékait fel kellett ajánlania az isteneknek. Az anyag törékeny volta ­miatt feltételezhető, hogy a terrakottakorongokat nem játékra, hanem kimondottan áldozati célra készítették. 
A feljegyzések szerint a XVI. századi vadászok a Fülöp-szigeteken fák közé bújtak, és egy hosszú zsinórra kötött sziklát használtak az alattuk elsétáló vadállatok megsebesítésére. A fegyvert fel tudták húzni és visszadobni, így ütve meg a zsákmányt többször is. Ebből fakadt később az a széles körben elterjedt elképzelés, hogy a vadászgyakorlat a jojó igazi előfutára. Bár ennek semmilyen régészeti bizonyítéka nincsen, az biztos, hogy a jojó nemcsak Görögországba érkezett meg Kínából, hanem a Fülöp-szigetekre is. Később a helyiek a játék készítésének és használatának szakértőivé lettek, és a jojóval való zsonglőrködés nagyon gyorsan nemzeti időtöltéssé vált. 

A XVIII. században a jojó Keletről Európába utazott, Skócia és Franciaország arisztokráciájának kedvelt szórakozása lett. Egy 1789-re datált festmény például a négyéves, leendő XVII. Lajos királyt ábrázolja a játékkal a kezében. Amerikába, a ma ismert jojó hazájába a Fülöp-szigetekről érkezett, amikor az 1920-as években Pedro Flores kereskedő ázsiai körútja után hazautazott vele. Hatalmas potenciált látva a játékban, a férfi céget alapított Kaliforniában, így indult diadalútjára 1928-ban a jojó. 

A gonoszt is elűzik 

A sárkányok mindig is szimbolikus jelentést hordoztak, használták őket a gonosz elűzésére, üzenetek kézbesítésére, természeti jelenségek felfedezésére, a modern korban propaganda-szórólapok ledobására, ellenséges kémkedésre is. 
Közel háromezer évvel ezelőtt terjedtek el Kínában, ahol a sárkánygyártáshoz ideális anyagok könnyen elérhetőek voltak: selyem a vitorlához, finom, nagy szakítószilárdságú fonal a röptetéshez, és rugalmas bambusz az erős, ám könnyű vázhoz. A legkorábbi ismert kínai sárkányok laposak és gyakran téglalap alakúak voltak, amelyeket mitológiai motívumokkal és legendás alakokkal díszítettek; emellett különböző fajta hangadó, sípfunkciójú eszközöket is szereltek rájuk, hogy repülés közben zenei hangokat keltsenek. Kínában való megjelenése után a sárkány Koreába, Japánba, Mianmarba, Indiába, Arábiába és Észak-Afrikába vándorolt, majd délebbre, a Maláj-félszigetre, Indonéziába és Óceánia szigeteire is megérkezett. 

A modern sárkányok többsége ma már két zsinórral készül, amelyek segítségével akár több tíz méter magasságba is repülhetnek, és ennek köszönhetően könnyedén irányítha­tóak is. Népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy világversenyeket, sőt papírsárkány-fesztivált is rendeznek évente. A dániai­ Fanø városában tartandó ünnepre bárki benevezhet, aki arra jár, az közel 20 ezer, egyedi készítésű sárkányban gyönyörködhet. 

Ősidők óta babázunk 

Talán nincs még egy olyan gyerekjáték, ami annyira változatos formában létezne, mint a baba. Már a paleolit korszakban is találkozunk vele, a kutatók a történelem egyik legrégebbi darabját például 2017-ben találták meg egy ásatás során Szibériában. A bronzkori gyermeksírból előkerült 4500 éves leletnek szappankőből faragott feje, mandulavágású szeme, bozontos szemöldöke volt, ám a szerves anyagokból készült teste azóta lebomlott. 
A babák minden kultúrában fontos szerepet játszottak, a lányok a segítségükkel készültek fel a felnőttként rájuk váró feladatokra, de sokukat varázsláshoz vagy épp jö­­ven­dőmondáshoz is készítették. Japánban például a halottal eltemetett úgynevezett haniwa babákról azt tartották, hogy az elhunyt lelke először ebbe a babába költözik, mielőtt folytatná útját a túlvilágra. Az afrikai kontinensen termékenységbábukkal találkozunk. A nkisi babák nagy becsben tartott fétistárgyak voltak, amelyek segítettek kapcsolatot teremteni a túlvilággal. 
Az európai keresztény kultúrkörben a vallási vonatkozásukat már a XIII. században elvesztették a babák, gyermekjáték státuszba kerültek, nem csoda, hogy a hagyományos játékbaba-készítés is innen, konkrétan Németországból indult ki. 

A legtöbbet textilből, cserépből, viaszból alkották meg, ezért ritkán maradtak meg a felnőttkorig, később azonban megjelent a fa mint alapanyag, ami jóval tartósabbnak bizonyult. A baba ruhái a tulajdonosának társadalmi helyzetét tükrözték, a szegény gyerekek játékainak egyszerű szoknyái és blúzocskái voltak, míg a nemességnek sokkal kidolgozottabb kollekciók jutottak, amelyeknek a szabása megegyezett a korabeli divattal.