Szellemhistóriák

A síró asszony 
A spanyol ajkúak legismertebb szellemalakja az a különös, fehér ruhás fiatalasszony, akinek fekete hajzuhatagából csöpög a víz, és éjszakánként gyermekeket ragad magával, hogy elvonszolja őket a víz alatti otthonába. Meséje és megjelenési formája ugyanolyan változatos, mint a történetét továbbadó népek, de „A síró nő" krónikája leginkább az Egyesült Államok latin közössége és Mexikó lakosai között ismert. A történet keletkezési ideje bizonytalan, sokak szerint már a spanyol hódítók előtt is mesélték. Az öregek azon baljóslatú előjelek közé sorolták, melyek az azték birodalom leigázására figyelmeztettek. 

La Llorona, vagyis Maria egyszerű parasztlánynak született, aki egy gazdag férfihoz ment nőül. Bár a házasságtól szerencsét várt, mégis ez a szerelem lett a veszte. Két gyermekük megszületése után ugyanis a férje inni kezdett, szeretőket tartott, és Mariát azzal fenyegette, hogy elviszi a kisfiúkat, őt pedig örökre magára hagyja. Egy este Maria két gyermekével sétált a folyóparton, amikor összetalálkozott a férfival, akinek egy idegen asszony volt a karján. Az apa odaköszönt a fiúknak, de Mariát szóra sem méltatta, aki erre bosszút esküdve levonszolta az ártatlan kicsiket a partra, beletaszította őket a sebesen futó folyóba, majd utánuk ölte magát. Szellemét néha szürkületkor lehet megpillantani, amint a Santa Fé folyó partján zokog, és mindörökké siratja gyermekeit, míg más olvasatban a csöpögő ruhás asszony stopposként áll a sötétben, és fuvarra vár, vagy mások gyermekeit rabolja el. 

Maria története ma már történelmi színezetet is kapott. Hernán Cortés konkvisztádor érkezése után La Lloronát egyre inkább őslakosként kezdték ábrázolni, szerelme pedig a gazdag, helyi férfi helyett egy spanyol lett. Maria, az elárult asszony gyakran reprezentálja a meghódított, ősi birodalmat, és a társadalmi osztályok éles elkülönülésének szimbóluma is egyben. 

Jiangshi, az ugráló vámpír 
A hátborzongató történet a kínaiak túlvilágról alkotott hiedelmeire vezethető vissza. A legenda szerint az a személy, aki szokatlan körülmények között tér örök nyugovóra vagy a megfelelő rituálék nélkül temetik el, újraéledő holttestként térhet vissza az életbe. A jiangshit a filmekben és a képeken a Qing-dinasztia hivatali öltözékében ábrázolják, aki előrenyújtott karokkal ugrál, ám a nyugati vámpírokkal ellentétben nem vérrel táplálkozik, hanem csível, azaz életerővel. A különös teremtményről először egy, a Qing-dinasztia idején élt tudós tesz említést abban a kötetében, amelyben leírja, hogyan és mikor támasztható fel az elhunyt. Eszerint a módszer csupán akkor működhet, ha az illetőt vagy a közelmúltban ragadta el a halál, vagy ha már rég eltemették ugyan, de porhüvelye nem indult bomlásnak. Ennek megfelelően a jiangshi megjelenése is más és más. 

Az ugráló vámpírba vetett hit és annak a népi képzeletben való megjelenítése valódi traumán, az úgynevezett „holttesthajtatás” látványából ered. Ugyanis Hunan tartományban évszázadokig az volt a szokás, hogy a munkások holttesteit hazaszállították a szülővárosukba, hogy családi sírhelyekbe temessék el őket. Az elhunytakat bambuszrudakhoz támasztották, és akár több ezer kilométerre is elvitték őket. A bizarr látványnak és a hepehupás útnak köszönhetően született meg az ugráló holttest fabulája. 

Fán lakó óriás 
A Fülöp-szigetek magas, sötét bőrű, szőrös, fákon élő óriása a Kapre. Eredete a gyarmatosítás előtti időkre vezethető vissza, amikor az őslakosok hiedelmei egybeolvadtak a spanyol és az iszlám hitvilág elemeivel. 
A filippínó folklór gazdag mesevilágában kiemelkedő és maradandó figuraként tűnik fel, mélyen beágyazódott a szigetlakók kulturális örökségébe, nyomot hagyva a történetmesélésben, a művészetben, sőt a mindennapi életben is. Összetett és sokrétű szimbólum, amely tükrözi a helyiek és a természetes környezetük közötti bonyolult kapcsolatot. A Kaprét általában izmos, hosszú hajú emberi alakként ábrázolják, gyakran úgy írják le, hogy magasabb a legmagasabb fáknál is. Bőre barna színű, amely tökéletesen illeszkedik az erdő földjéhez. Sok mesében úgy jelenik meg, mint aki hatalmas erejének köszönhetően képes kitépni a fákat, és megrázni a talajt a lépteivel. 

Megjelenésének egyik legszembetűnőbb aspektusa az izzó vörös szeme, amely állítólag parázsként hatol át a lombkoronák sötétjén. A Kapre több mint egy óriási, fán lakó lény; ő az erdők őre és lakóinak védelmezője, ismeri a természet titkait. A legenda szerint megbünteti azokat, akik nem tisztelik a dzsungelt, akár a túlzott fakitermeléssel, orvvadászattal vagy a szemeteléssel veszélyeztetve annak szentségét. 

Lány a mosdóban 
Japánban a kisiskolások között évtizedek óta kering az a história, hogy ha valaki felsétál saját tanintézményének a harmadik emeletére, a lányok mosdójához, és a harmadik ajtón háromszor bekopogtat, talán ott találja majd a piros szoknyás Hanako-sant, aki arra vár, hogy végre valaki megszólítsa. A bubifrizurás kislány sokak szerint ártalmatlan, csak barátokat akar, akikkel játszhat, míg mások abban hisznek, hogy a pokolba akarja hurcolni áldozatát. Attól függően, hogy Japán melyik részéről származik a mese, a gyermeknek lehet, hogy véres a keze, amivel megragad, de válhat éppen gyíkká is, amely felfal. 

Hanako-san az elmúlt 70 évben a japán városi legendák alakjává vált. A mese legnépszerűbb eredettörténete szerint a második világháború idején egy iskolás lány tartózkodott a mosdóban, amikor bomba zuhant az épület tetejére. Az iskola Hanako-sanra omlott, aki azóta is ott rekedt, és mai napig megmentőire vár.