Beszédes kezek

Sokatmondó harapás 

Aki látott már olaszokat egymás között beszélgetni, az jól tudja, hogy heves gesztikulálásukról könyvet lehetne írni, ráadásul északon egy-egy kézmozdulat teljesen mást jelenet, mint délen. Én a saját bőrömön tapasztaltam meg mindezt, méghozzá huszonévesen Angliában, a konyhán, az olasz séfek között. Két hete dolgoztam még csak az itáliai étteremben a tengerparton, éppen a kolbásszal töltött olívabogyókat készítettem, amikor Gaetano, a főséf az asztalomra lökött egy mázsás polipot, hogy pucoljam meg. Olyan nyolc karja volt annak a szegény jószágnak, mint a sajátom, a szemei pedig üvegesen meredtek rám. Fogalmam sem volt, mit kellene vele csinálni. Mikor megkérdeztem Gaetanót, elnyomott egy káromkodást, és a nyitott kézfejébe harapott. Akkor még nem tudtam, mit jelent ez a mozdulat, így ahelyett, hogy megsértődtem volna, megrántottam a vállamat, s bár nagyon sajnáltam a polipot, felkaptam a szákot és belenyomtam a csapba. Később persze nagyon is megtanultam a híres mozdulatot, ami nem más, mint a Mannaggia, vagyis a Ó, hogy az a…! 

De itt van még a mutatóujjal való arcba fúrás, amit akkor használnak az olaszok, főleg Szicíliában, amikor valami nagyon ízletes. Vagy a híres, ma már rockerek közt elhíresült ördögszarv is, ami a délolaszoknál nem azt jelenti, hogy valaki vagy valami menő, hanem azt, hogy a szerencsétlent felszarvazta a felesége. 

Sértő mozdulat 

Mindenki használja, mindenki ismeri, ám kevesen tudják, hogy a felmutatott középső ujj szokása vajon honnan is ered. Abban a legtöbb antropológus egyetért, hogy a kézmozdulat a férfi nemi szervet szimbolizálja: a középső a pénisz, a két oldalon lévő, behajtott ujjak pedig a herék. Vagyis, ha az illetőnek valaki ezt mutatja fel, akkor az pontosan tudhatja, mi a véleménye a másiknak. Bár a tudósok és a történészek továbbra is vitatkoznak a keletkezéséről, a legenda szerint egészen az 1415-ös agincourt-i csatáig visszavezethető. 

Az angolok feletti győzelemre számítva a franciák azt tervezték az ütközet előtt, hogy az összes elfogott angol katona középső ujját levágják. E nélkül ugyanis lehetetlen volt használni a híres angol hosszú íjat, nem tudtak volna tovább harcolni. A hosszú íj ugyan meglehetősen egyszerű fegyvernek számított, ám az íjászok kivételes rátermettségének köszönhetően a XIV–XV. században nem egy harcban játszott döntő szerepet. Maga a fegyver az őshonos angol tiszafából készült, használata pedig nemes egyszerűséggel a „tiszafa megkopasztásaként” (vagyis pluck yew) volt ismert. A franciák legnagyobb megdöbbenésére azonban az angolok megnyerték a csatát, kiszabadították a foglyokat, akik gúnyolódva mutogatták középső ujjukat az ellenfeleiknek, azt ordibálva, hogy Pluck Yew! 

A középső ujj sértő jelentése nem sokkal később átlépte a kulturális, nyelvi és nemzeti határokat, az Egyesült Államokba az olasz bevándorlókkal érkezett. Ma már megannyi jelentéssel bír a használata: a lázadás, a tiltakozás szimbóluma, de felbukkan a futballpályákon és a rockkoncerteken is. 

Csuriban az ujjak

Az összekulcsolt mutató- és középső ujj azt jelenti, hogy szurkolunk, szorítunk valamiért. A mutatóujj a kívánságot jelképezi, a másik pedig a támogatást. Az ujjak keresztezése a kereszténység előtti nyugat-európai hitből és a kereszt erőteljes szimbolikájából indult ki. Az akkoriak úgy gondolták, hogy a feszület a jó szellemek jelenlétét testesíti meg, ami egyben a kívánság rögzítésére, biztosítására is szolgált, amíg az valóra nem vált. Férfiak és nők azért húzták el a mutatóujjukat valaki felett babonásan, hogy az illetőt a kívánságában támogassák. Később ebből alakult ki az ujjak keresztezése, de ekkor már az egyén magának kívánt szerencsét. 

A keresztényüldözések idején, hogy felismerjék egymást a Krisztusban hívők, egy sor kézmozdulatot fejlesztettek ki. Ezek közül az egyik a hal szimbólumának megformálása volt, vagyis, amikor a bal hüvelykujjra a jobb mutató- és középső ujj keresztjét tették. 
A XVI. században újabb babona kapcsolódott a jelhez, a hűvös Angliában a boszorkányok ellen használták, ezzel védték magukat az emberek a szemmel veréstől és a sötét erőktől. 
Míg az európai kultúrkörben megmaradt a szerencsekívánás egyetemes jelképeként, Vietnámban a keresztezett ujjak teljesen másra utalnak. A női nemi szerveket jelképezik, és használatuk épp olyan udvariatlan, mint a középső ujj felmutatása. 

Aki fügét mutat 

A fityisz a hüvelykujj hegyének kidugása a mutató- és középső ujj között, mely a tagadás egyfajta csúfondáros jelzése a török és szláv kultúrákban. Korábban „fügét mutat" elnevezéssel volt használatos. Eredetének egyik magyarázata szerint Rőtszakállú Frigyes idejéből származhat, amikor megbüntette Milánó lakóit, amiért kiutasították a feleségét a városból. Büntetésül azt rótta ki rájuk, hogy egy öszvér farából úgy kellett kihúzniuk, majd visszadugniuk egy szem fügét, hogy a kezüket nem használhatták. 
Egy korábbi magyarázat azt mondja, az ókori rómaiak és görögök szokása volt, hogy a gonosz ártó szellemek ellen elővillantották hátsó felüket, vagy ha erre épp nem volt mód, akkor egy fügét. Később a mozdulatot már embereknek is kezdték mutogatni, azt jelezvén, hogy valamiért gonosznak tartják őket. Olaszországban a jelzést egy általános és nagyon durva gesztusként használták az elmúlt századokban, jelentése megegyezett a felmutatott középső ujjéval. Magyarországon egy 1505-ből származó levélben bukkan fel elsőként írásban a fityisz, melyben egy pannonhalmi szerzetes panaszkodik a bakonybéli apátnak, hogy gúnyolódásként ezzel a kézmozdulattal illették.