Jól jöhet a kisbalta

A gárgyáni iskola 17 kilométerre van Kiskunmajsa városától. Hajdan egyik-másik esztendőben száz gyerek is járt ide, több mint tíz éve azonban elballagott az utolsó diák is. Az épület most közösségi házként szolgálja a puszta lakóit, péntek délutánonként a betegeket.

Dr. Tóth Tibor 1991 augusztusában került Majsára, s azóta a kígyóspusztaiaknak is háziorvosa. Rendelő híján eleinte egy konyhában, máskor meg egy padlásföljáróban zajlott a betegellátás. S amikor aztán az iskolában meglett a rendelő, kezdetben szinte üresen állt a helyiség. A tüzelőt a tanyák lakói hozták, és kocsijának csomagtartójában olykor a doktoruk is. Nagyon jól jött, mikor pályázaton 2003-ban nyertek egy kis pénzt. A pályázatot Benedek Istvánné Nagyistók Ilonka, a kígyóspusztaiak nyugdíjas tanító nénije írta.

Ő fogalmazta meg most az ajánlásukat is, melynek nyomán dr. Tóth Tibort – egy pécsi és egy velencei társával együtt – a 2008-as év orvosává választotta a zsűri.

A pályázat célja – amelyet ezúttal másodszor hirdetett meg a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány – az orvosok áldozatos munkájának bemutatása és a jó orvos-beteg kapcsolat méltatása volt. Javaslatot nem a hivatalok, felsőbb szervek, hanem a betegek tehettek.

Benedek Istvánné negyvenegy éven át tanított a pusztán. Több mint háromszáz család lakott itt még az ötvenes évek végén, számuk mára jócskán megfogyatkozott. A fiatalok jó része elment, megöregedtek a maradók. Az olyan orvos, mint Tóth doktor, számukra igazi kincs.

Fáradtságot nem ismer a kígyósiak orvosa. Lehet eső, sár vagy hó, forró nappal vagy zimankós éjszaka, ő úttalan utakon elmegy a legtávolabbi tanyába is. Táskájában ott a gyógyszer, s bár ezernyi a dolga, mégis jut mindenre ideje. A tanító néni mondja: egyszer egy kisbaltát látott a kocsija csomagtartójában. Mire kell? – kérdezte. Gyújtóst aprít vele a nagybeteg Ottlik néninél – felelte a doktor úr –, későn jönnek meg a gyerekei Szegedről, hadd legyen nála meleg.

Nem szokása kórházba küldözgetni a betegeit, amit lehet, megold ő maga. Mielőtt Kiskunmajsán háziorvos lett, sebészként és baleseti sebészként dolgozott, s megtanulta, hogy a döntést nem háríthatja másra, a gyors helyzetfelismerés és cselekvés életet ment.

– A házi orvoslás lényegéhez tartozik, hogy egyedül van az ember – mondja. –  Nehéz helyzetekben nem bizonytalankodhatunk, s ehhez alapos, pontos tudás kell, nem elég a dolgokat csak nagyjából ismerni. S persze szükséges, hogy rendelkezzünk azokkal az eszközökkel, műszerekkel, amelyekkel a betegek állapota jól megismerhető és a betegség gyógyítható, kezelhető. Nem mindegy azonban, hogy a pácienssel mikor kerülünk kapcsolatba. A prevención, a megelőzésen van a hangsúly. Ez egész más hozzáállást követel, mintha beérjük az utólagos beavatkozással, amikor már sokkal kevesebb a lehetőségünk. Nagy dolog, hogy ez a rendelő 2002-ben, magánerős beruházásban elkészülhetett. Nem diszpécserközpontnak szántuk, ahonnan elirányíthatók mindenfelé a betegek. Azért vagyunk itt, hogy helyben minél többet tehessünk a majsaiakért. S a minőség a magyar embernek, a tanyán élőnek is ugyanúgy kijár, mint Európában bárkinek.

– Mit jelent az ön számára a kígyóspusztaiak szeretete?
– A tanyán élők ragaszkodása nagyon megható. Azt a tisztaságot és tisztességet, amit a szüleimtől tanultam – édesapám középiskolai tanár, édesanyám kétkezi munkás volt – köztük találom meg ma a leginkább. Ezek az emberek tudják, hogy emberségünk és a tisztességünk a legnagyobb érték. Amíg tehetem, minden erőmmel szolgálni fogom őket.