A megpróbáltatások naplója XIV.

Március 27., péntek
Figyelem a fórumon a hozzászólásokat. Rádöbbenek – immár sokadszor –, hogy nem vagyunk egyedül. Meg lehet vitatni, hogy vajon mitől magasak az esti értékek, hogy miként lehet rávenni egy lusta tizenévest a mozgásra, kész tanulmányokat kapok a pumpáról. Nem mindig a segítség a lényeg, hanem az érzés, hogy el lehet mondani a problémákat olyanoknak, akik tudják, miről beszélsz, nem néznek rád csodálkozva, értetlenül… Nem tudunk mit tanácsolni annak az anyukának, akinek a kicsi fia nem eszik meg semmi mást a kekszen kívül, de értjük, hogy ez minden egyes nappal közelebb viszi őket egy olyan kisikláshoz, amit már nem tudnak otthon kezelni. Ez nem egy egészséges gyerek sztrájkja, ez több annál. Amikor a cukorbeteg gyereked nem eszik, nem legyinthetsz. Sírhatsz, átkozódhatsz, de valamit tenned kell, tétlenül nem nézheted.

Március 29., vasárnap
Valaki – természetesen névtelenül – ír a fórumra, és egy csodaszert ajánl. Mint egy reklám: próbáld ki, nem fogod megbánni! Felháborodom. Úgy tűnik, a többieknek sem tetszett, mert dühös levél érkezik a csodaszer ajánlójától. „Úgy látszik, itt senki sem akar meggyógyulni!” Fáj ez a mondat. Később kiderül, hogy súlyos félreértés volt az egész. A fiatalember azokhoz a betegekhez szólt, akik a helytelen életmód miatt szorulnak gyógyszeres kezelésre, diétára. Fogalma sem volt, hogy léteznek „másfajta” betegek is.

Április 2., csütörtök
Laura arra készül, hogy a barátnőjénél alszik pénteken, és szombat délutánig velük maradna. Ettől pánikba esem, próbálom lebeszélni. Amikor könnyes szemmel beletörődik, hogy nem mehet, elszégyellem magam. Előveszem a bibliámat (Tanácsok diabéteszes gyereket nevelő szülőknek), és felütöm a „Hogyan engedjük el a gyerekünk kezét?” című részt. Olvasgatom, bőgök egy sort, aztán úgy döntök, mehet. Látom, azért ő is aggódik.

Április 3., péntek
Mindenki azt mondta, hogy biztosan meggondolja magát, és mégis haza szeretne majd jönni. Hát semmi ilyet nem mond, amikor este felhív, csak azt kéri, hogy reggel korán menjek érte, mégsem szeretne sokáig maradni.

Április 4., szombat
Fáradt, éjjel nem tudott aludni. Vagy inkább nem mert – mostanság egyre jobbak az eredményei, és tartott tőle, hogy éjjel behipózik. Nézem, és arra gondolok, milyen nagyon szeretem. És hogy hány ilyen éjszaka lesz még, amikor mennie kell, mert menni akar, de közben csupa aggodalom...