Kétszáz forintos kerékpár

Úgy egy hónappal ezelőtt tűnt fel Óbudán, megszokott kerékpáros útvonalam mentén egy új kölcsönző. Ez még szóra érdemes sem volna, ám a kölcsönzési díj annál inkább, mert ez mindössze 200, azaz kettőszáz forint. De nem egy órára ám, hanem egy napra! Nos, ez a tény már megállított.

– Volt már más is, aki bejött, és megkérdezte, hogy ez vicc-e – nyugtázza a csodálkozásomat Mester Attila, aki a kölcsönözni vágyókat kiszolgálja.

A kérdés magától adódik: miért éri meg bárkinek is jelképes összegért kerékpárokat kölcsönözni?

A válasz megértéséhez kissé hátrébb kell lépnünk a történetben. Egészen addig, hogy a budapesti harmadik kerületi önkormányzat tíz kerékpárt vásárolt a szaküzletben az alkalmazottai számára. No nem ajándékba, hanem hogy ha az önkormányzat ügyes-bajos dolgait házon kívül kell intézniük, ne vágják magukat azonnal kocsiba, hanem a kerület forgalmát enyhítendő, használjanak inkább kétkerekűt. Sőt nemcsak ügyintézésre, hanem akár a hivatalba járásra is. S nemcsak az ügyintézők, hanem ha teheti, maga a százezres városrész élén álló polgármester, Bús Balázs is.

A kezdeményezés bevált – erre még tíz kerékpárt vásároltak. Ötlet ötletet követett, az üzlet tulajdonosa, Nagy Attila és a kerület vezetői kiötölték a kölcsönző létrehozását. A kerület ehhez a helyiséget adja – egy régi, használaton kívüli garázst, amelynek a közüzemi költségeit is viselik, s a két alkalmazott egyike után ők fizetik a járulékot. Az üzlettulajdonos pedig vállalta, hogy feltölti a kölcsönzőt kerékpárokkal.

Lássuk először, miért is éri meg mindez az önkormányzatnak? Leginkább azért, mert ezáltal is ösztönözni tudják a környék lakóit arra, hogy munkába járáshoz lehetőleg kerékpárt használjanak. Az a harmadik kerületi lakos, aki élni akar a lehetőséggel, igazolást hoz a munkáltatójától arról, hogy az valóban alkalmazza, és már viheti is a gépet – miután letétbe tett tízezer forintot és valamiféle okmányt. A kerékpárt pedig akár haza is viheti, csupán a hét végére kell visszahoznia. Akkor ugyanis elsősorban kirándulók veszik igénybe a szolgáltatást, ám akkor már nem napi, hanem óránkénti kétszáz forintért.

A Berguson szaküzlet számításai beválni látszanak, alig három héttel a nyitás után már napi 20-25 kerékpárt kölcsönöznek:
– Nagyon nagy mértékben függ a forgalmunk az időjárástól – teszi hozzá Mester Attila. – Ma például lóg az eső lába, öt gépnél többet nem vittek még ki. De a forgalmunk egyre növekszik, remélhetőleg beválik a kezdeményezésünk.

– Összesen hány érdeklődőt tudnak kiszolgálni?
– Hetvenöt kerékpárral nyitottuk meg a kölcsönzőt három héttel ezelőtt – említi Mester Attila. – Egy híján még valamennyi meg is van…

Egy híján… Egy kerékpárt ugyanis a biztosítékok ellenére meglovasítottak már. Illetve szerették volna. Mivel a „kölcsönző” adatai rendelkezésre állnak, s biztonsági kamera is rögzítette a történteket, első körben megpróbálják szép szóval rávenni a tolvajt a kerékpár visszaszolgáltatására.

Most már csak azt szeretném tudni, miért is éri meg mindez a Bergusonnak:
– Szeretnénk kihozni a kölcsönzőt nullszaldósra – válaszolja Mester Attila. – Ám természetesen mi is a nyereségből élünk, ezért reméljük, hogy a kezdeményezésünk által is minél többen látják be a kerékpározás előnyeit – a mozgás örömét, az üzemanyag megtakarítását, a kevésbé szennyezett levegőt –, s talán egyre többen szereznek majd be saját kerékpárt. És ezzel mi is jól járunk, meg a kerület lakói is.