Madarak 120 kilovolt között

Hirtelen vijjogás hallatszik a tartóoszlopról. A hang talán el akarja riasztani a támadóját, netán segítséget kér, ezt igazából az tudhatja, aki érti a madarak hangját. Egy azonban bizonyos:
– Most teszik a kosárba a fiókát.

Bagyura György madarász tájékoztatja erről a 120 kilovoltos elektromos távvezetéket tartó oszlop aljában álló újságírókat. A madarat a mi kedvünkért eresztik le a fészkéből, láthassuk, miként is gyűrűzik meg az alig néhány hetes kerecsensólyom-fiókákat.

Madárfészek a nagyfeszültségű áramot továbbító vezetékeket tartó oszlopon? Sohasem láttam ilyent. Pedig így van, s erről már akkor meggyőződhettem, amikor a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) szakemberei az ócsai alállomásról terepjárókkal kivittek bennünket az egyik közeli oszlophoz.

Úgy 35-40 méter magasban, az oszlopot alkotó vaserdőben két férfi áll, vettem ki távcső segítségével. Testükön védőöltözet, a magasabban álló férfi előtt a két oldalán nyitott alumíniumláda. És benne, ha jól látom, madárfiókák.
– Évente 100 milliót költünk természetvédelemre – tájékoztat közben Tari Gábor, a cég vezérigazgatója.

Hogy sok-e ez vagy kevés, azt döntse el ki-ki maga, az viszont tény, hogy ebből az összegből 12 millió jut madárvédelemre, például olyan lapka alakú madárelterelőkre, amelyet Bíró György madarász mutat, s amelyek által igyekeznek megakadályozni, hogy a madarak a vezetéknek repülve leljék halálukat.

Közben földre érkezik az első kerecsensólyom-fióka. Sokan vagyont adnának azért, hogy ennyi fotós készítsen róla felvételt, a piszkosfehér madár azonban érezhetően nem kér a dicsőségből. Ide-oda csapkod, ám hiába, Halmos Gergőnek, a Magyar Madártani Intézet igazgatójának a kezéből nincs szabadulás.

– Néhány évtizeddel ezelőtt már csak egy-két tucatnyi kerecsensólyom fészkelt az országban – magyarázza. – Mára, köszönhetően a szigorú védelmüknek és a vegyszerek visszaszorulásának, kétszáz párt tartunk számon.

De mit keres egyáltalán a kerecsensólyom az oszlopon? Nos, a ragadozónak nem tartozik a szokásai közé a fészekrakás, ezért előszeretettel foglalja el más madár otthonát. Ez történt ezen az oszlopon is, amelyen néhány évvel ezelőtt még holló fészkelt. Hogy, hogy nem, a szakemberek egy idő után kerecsensólymokat fedeztek fel benne… Nosza, a pusztuló madárlakot két oldalán nyitott alumíniumládával cserélték fel – ami látványnak ugyan nem szép, ám annál hasznosabb: széltől, csapadéktól védi a madarakat. S még egy nem elhanyagolható apróság, ami miatt a kerecsensólymok kedvelik a magas oszlopokat: az alattuk lévő sík terített asztalként kínálja a rágcsálókat.

Közben a gyűrűvel ellátott fióka visszakerül a helyére, sőt a következő is leérkezett, amely szintén segítségért rimánkodik. S nem is eredménytelenül, az égen apró pontot látok: az anyamadár figyeli, mit művelünk az utódaival.

Több fiókát már nem is küldenek le a magasból, inkább a gyűrűk kerülnek föl, hogy ott erősítsék a lábukra. Hamarosan magukra is hagyjuk őket, hogy az anyjuk végre visszatérhessen hozzájuk, s véget érjen a riadalmuk. Zaklatásuk azonban ezúttal az ő érdekükben történt. Azonosíthatóságukkal pontosabb ismereteket szerezhetünk szokásaikról, s ezáltal a védelmük még szervezettebb lehet.

Ez az egyetlen mentségünk.