Ne rohanjunk a vesztünkbe

– A XXI. század elején kénytelenek vagyunk szembesülni a társadalom fenntarthatatlanságával – mondja dr. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója. A gazdasági növekedés nem jelent automatikusan emelkedő társadalmi jólétet, sőt! A világ leggazdagabb ötöde a jövedelmek több mint nyolcvan százalékát mondhatja magáénak, társadalmi igazságosságról aligha beszélhetünk. Túl vagyunk a környezeti rendszerek eltartóképességének határán. A világ bajainak orvoslására a gazdasági növekedést használja, azt, amely a betegséget termeli, a problémákra adott válaszok nem az okokra irányulnak, hanem az okozatokra – fűzte hozzá a szakember.

A lehetséges megoldások között tartják számon a techno-optimizmust, azaz, hogy az emberiség mindent meg tud oldani tudományos, technikai úton. A baj csak az, hogy a több tudás bölcsesség nélkül káros, illetve növeli a társadalmi polarizációt.

A másik alternatíva az ökohatékonyság, amely kevesebb energiával növeli a profitot, ám az állandó verseny mégiscsak terhelést jelent. Egyszerű példa, hogy a régi környezetszennyező autók helyett vannak már korszerűbbek, ám a számuk sokkal több. A hatékonyság tehát önmagában nem csodaszer, nem képes rá, hogy a világ kevesebb energia felhasználásával működjön. A még több termelés sem oldhatja meg a szociális problémákat, túl sokat állítunk elő, amit a környezet nem képes tolerálni. Éppen ezért nem azt kell nézni, hogyan nyújtsunk alamizsnát a szegényeknek, hanem, hogy melyek azok a mechanizmusok, melyek a szegénységet és a környezeti problémákat újratermelik.

A környezetszennyezés az erőforrások és a tér felhasználásából ered, a szennyezés eltakarítása pedig újabb erőforrásokat és teret igényel. A környezetvédelem hibás felfogásával, illetve az éghajlatváltozás kezelésével is csupán átterheljük a szennyezést. Sokszor azt látjuk, hogy nagyobb a tényleges terhelés, mint a környezeti haszon – állítja dr. Gyulai Iván.

A sokat hangoztatott fenntarthatóság kétféle értelmezése közül – fenntartani az elért jólétet, gazdasági növekedést, intézményeket, környezetet, vagy viszonyrendszerként felfogni, biztosítva az ember és környezete közötti, társadalmi és természeti harmóniát – az utóbbi lehet az üdvözítő. Ezen új paradigma szerint a környezet eltartóképességének határain belül kell élnünk, hogy a jövő generációk is kielégíthessék szükségleteiket.

– Amit újra kell termelnünk – a jó erkölcs –, azt nem lehet pénzzel megtenni, mert azt éppen a pénz tette tönkre. Az erkölcs megszabja a társadalom gazdasági teljesítményét, a környezet állapotát – hangsúlyozta az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója.