Megjöttek!

Itt tudatosan őrzik táplálkozó- és fészekhelyeiket, hogy békében élhessenek – nem úgy, mint sok más táján az országnak, Európának, ahol nem kímélik a fészkelőhelyül szolgáló öreg erdőket, nem gondoskodnak a költési időszak nyugalmáról. Nem csoda hát, hogy a fekete gólya fokozottan védett (eszmei értéke ötszázezer forint), mint ahogy az sem, hogy a madárvédők világszervezete (a BirdLife International) ma már ritka fajként tartja számon. Jórészt Gemencnek köszönhetően, hazánkban örvendetesen növekszik az állománya: az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a számuk.

Az Afrikában telelő gázlómadarak legkedveltebb élőhelyei a csendes vízfolyásokkal, patakokkal, tavakkal tarkított erdős vidékek, ahol a sekély medrekben, tocsogókban gázolva vadásznak apróbb halakra, békákra, rovarokra. Ahogy megérkeznek, a gólyapárok máris nekilátnak a régi fészek tatarozásához vagy új építéséhez. A fekete gólya fészke is nagy, lapos, kerek alakú építmény (valamivel azért kisebb, mint a fehér rokoné), melyet leggyakrabban öreg fák (kocsányos tölgyek) kinyúló oldalágaira, ágelágazásaira rak. Nászrepülésük során a párok gyakran köröznek a fészküket rejtő erdő fölött, majd – április közepén – a tojó lerakja átlagban négy tojását. Az első fiókák május elején jönnek a világra (mindkét szülő eteti őket), s június végéig lakják a fészket. Csak néhány hetük marad az önfeledt madáréletre, mert szeptember elején már elkezdődik az őszi gyülekezés, hogy aztán hamarosan nekivágjanak a nagy útnak, Afrikának.