Feketéről fehéren

– Kérsz egy kávét? – kérdezi érkezésemkor Dan. Bár nem vagyok kávés, most elfogadom. Végül is a Fair Trade-ről – a méltányos kereskedelemről – gyűjtök anyagot, s ennek leginkább forgalmazott terméke a kávé. Ezért beszéltem meg találkozót az Amerikából származó, de már 22 éve hazánkban élő Daniel Swartzcal, a Fair Trade egyik nagy barátjával a kávézójába, könyvkereskedésébe és kerékpárkölcsönzőjébe – elvégre több lábon kell állni –, a budapesti Lázár utcába.

A szót azonban Újszászi Györgyi, a Védegylet munkatársa viszi. Ő a méltányos kereskedelem elterjesztésének hazai atyja – bocsánat, anyja…

– Legyünk túl a fogalomtisztázáson – kérem. – Mitől is lehet méltányos a kereskedelem?
– Legfőképpen attól, hogy a termelő megfelelő árat kap az árujáért.

A hangsúly a termelő szóra kerül. Mert valamennyi más résztvevője annak a folyamatnak, amelynek a végén a kedves felszolgáló elém teszi a kávét – vagyis a felvásárló, az exportőr, a feldolgozó, a nagy- és kiskereskedő –, érvényesíteni tudja az érdekeit. Csak éppen az nem, aki a termék előállításáért a legtöbbet tesz. Vagyis a termelő. Miért nem? Mert gyerek, mert rabszolga, mert iskolázatlan, mert információhiányos. Egyszóval: kiszolgáltatott. Az ő érdekeit igyekszik képviselni a háború után kibontakozó, a méltányos kereskedelemért indított világmozgalom, amely néhány éve hazánkba is elért. A számok embere vagyok, szeretném hát tudni, mennyi is a méltányos ár – mondjuk egy kiló kávéért. Ilyen nincs, hűti le az érdeklődésemet Györgyi. Illetve van egy évről évre változó összeg, aminél kevesebbet a Fair Trade védjegyet viselő termékért nem adhat a felvásárló.

A ténylegesen kifizetett ár azonban ennél általában magasabb. Megállapításakor ugyanis nem csupán a ráfordított munkát veszik figyelembe, hanem azt is, hogy az emberhez méltó életvitelhez mekkora összegre van szüksége az afrikai, dél-amerikai, ázsiai termelőnek. Ahhoz például, hogy ne éhezzen, egészséges ivóvízhez jusson, legyen fedél a feje felett, iskoláztatni tudja a gyermekét. Legyen szó akár egyéni, akár közösségbe tömörült termelőkről.

Létezik tehát olyan kereskedő, aki kialkudhatna ugyan bizonyos összeget, ám a haszna egy részéről mégis lemond, hogy más is jól járjon? Elvétve bizonyára, de az azért nem teljesen véletlen, hogy a mozgalom mögött elsősorban civil szervezetek, egyházak állnak…

Íme, a megvalósuló idealizmus, kortyolom elégedetten a kávémat. Ízre ugyan meg nem mondanám, hogy Fair Trade – egyszerűen csak finom.
Annyi szó esett már a kávéról, hogy félek, az olvasónak az a benyomása támad, csupán ezzel kereskednek méltányosan. Erről azonban szó sincs: mellette a tea, kakaó, csokoládé, trópusi gyümölcs, kézműves áru, focilabda, szőnyeg, kozmetikum, valamint az ezüst és újabban az arany is megtalálható a palettán.

A legtöbb Fair Trade termék azonban a világon mégiscsak a kávé: már két százaléka méltányos kereskedelem keretében kerül a fogyasztóhoz.
– Ezek szerint a 98 százaléka viszont méltánytalan kereskedelem része – vonom le a következtetést –, melynek során nem kap megfelelő bért a termelő.
– Közelítse inkább onnan, hogy két százalékuk már igen – int a pozitív gondolkodásra Györgyi.
Igen, a téma legkényesebb részéhez, a fogyasztók által fizetett árhoz érkeztünk.
– Nem feltétlenül drágább a Fair Trade áru – hallgatom megint csak Dant. – A legtöbb termék ugyanis a prémium kategóriába tartozik, ennek az ára pedig nagyban függ a forgalmazás helyétől. Egy kiló arabika kávé lehet 9 ezer forint is, míg ugyanaz a Fair Trade-ből 6 ezer.

S miért lehetek biztos abban, hogy a Fair Trade védjegyet viselő termékek valóban azok? Nos, mert a világmozgalom németországi központjában kényesen ügyelnek a szélhámosok távoltartására. Ezért folyamatos az ültetvényesek ellenőrzése: betartják-e a kialkudott feltételeket, a pénz valóban a termelők életminőségének javítására fordítódik-e.
Ennyi információ birtokában nincs más dolgom, mint hogy megköszönjem Dannek a kávét.

– Ízlett?
– Feltétlenül.
– Csak hát ez sajnos nem Fair Trade termék volt…
– Nem?
– Nemrég költöztettem erre a helyre az üzletemet, ez a kávé még az üzlettársam kínálatából származik. Nekem átmenetileg nincs kávéfőző gépem.
Egy ilyen masina ugyanis milliós befektetés, amihez még szükségeltetik egy kétszázötvenezer forint értékű daráló is. Ezeket a kávéforgalmazó cégek a vendéglátóhelyeknek ajándékozzák, ellentételezésként „csupán” annyit kérnek, hogy a rajta főzött kávét tőlük rendeljék.

Ezt a csapdát akarja elkerülni Dan. Inkább vár, míg egy saját gép árát kigazdálkodja. Hogy azon majd visszavonhatatlanul Fair Trade kávéval tudja kínálni a vendégeit…