Gyűjtögessünk, amíg lehet!

Elvileg mindent fölhasználhatunk a szárazvirág-csokorba, ami nekünk tetszik, ám egyes növények kimondottan alkalmasak erre. Így a kertből a sokszínű szalmavirágok, a szarkaláb, a cickafark (mely a fehér mellett rózsaszín és sárga változatban is létezik), a borzaskata, a levendula (ami ráadásul még illatos is), a vasvirág, a sóvirág, a pórsáfrány – s még sorolhatnánk. Az erdőkből, rétekről a mutatós lampionvirágot, a szagos bükkönyt, a szamárkórót (bojtorjánt) és a szamárkenyeret gyűjthetjük be. De ne feledkezzünk meg a fűfélékről sem, mert remekül száríthatók és jó kiegészítői lehetnek a csokroknak.

A szárítandó virágokat teljesen kinyílott, de még nem hervadó állapotukban, lehetőleg a nap legmelegebb időszakában szedjük le, mert ilyenkor a legkevesebb bennük a nedvesség. Célszerű mindet 5-10 szálas csokrokba fogni, a ruhafogasra fölkötni, s jól szellőző, sötét helyen szárítani. (Nem a tűző napon, mert az kifakítja a színüket.) A szalmavirág, a cickafark, a rózsa és a hasonlóan erőteljes növények szárítással tartósíthatók. A vékony szárú, törékeny szirmú virágokat azonban préselni érdemes: az árvácskából, a nefelejcsből, a sarkantyúkából például így lesz igazán szép száraz virág. A növényeket – óvatosan elterítve – újságpapírrétegek között préseljük (súlynak néhány könyv is megfelel). A lapokat kétnaponta cseréljük, hogy a növények folyamatosan száraz papírral érintkezzenek, így elejét vehetjük, hogy megpenészedjenek.