Mézgyűjtő családtagok

Szakmai körökben köztudott, hogy az emődi Faragó Bélát erős érzelmi kapocs köti a méheihez. Az 53 éves férfi gépésznek tanult, de már gyerekként rajongott értük. Esztergályos apjának volt 50-60 család méhe, s a fiút pergetéskor el se lehetett vonszolni mellőle. Már kisiskolásként méhészeti szakkönyv lapult a párnája alatt, s ujjongott, mikor 13 évesen megkapta első saját kaptárát az apjától.

– Két bátyám, nővérem után én voltam a legkisebb, a vakarcs – emlékszik vissza a fiát, lányát már felnevelt férfi, aki méhész szakképesítését 1987-ben szerezte. – Ma 470 méhcsaládom van, nekik köszönhetem az életemet. Hogy kell ezt érteni? Nos, szó szerint, ugyanis 36 évesen olyan pajzsmirigybetegséget kaptam, hogy miatta csonttá fogytam és a sír széléről kerültem vissza az életbe. Ahogy lábadozni kezdtem, fölhagytam az esztergályos munkával, s a méhekhez menekültem: „főállású” méhész lettem. A méhek mellett hamar talpra álltam. Családunkban már feleségem és a fiam is „tanult” méhész, bár Gergő hivatásos rendőrként bejár Miskolcra, szabad idejében gyakorlottan készíti a kaptárt, de minden másban is nagy segítségem.

A kaptárok szomszédságában a méhcsípés veszélyeiről kérdezem vendéglátómat, aki sosem rejti véka alá együttérzését a „családtagokkal”:
– A csípés kis kellemetlenség az embernek, de a méhnek egyenesen a halála, mert kiszakad a fullánkja. Van, aki allergiás rá, bár a méhcsípés bizonyítottan jól hat az érrendszerre, az ízületre. Inkább érdemes félni a dögökről veszélyes kórt terjesztő darázsfullánktól. A méhnél nincs csodálatosabb: összetartó, szorgalmas, békés rovarnépség, föl¬¬téve, ha nem irritálják őket.

– A szorgalmuk is még a régi?
– Nem ők tehetnek róla, ha néha üres a kaptár – védelmezi „napszámosait” Faragó Béla. – Sok múlik ugyanis az időjáráson meg azon, hogy közmunka címén kiirtják a gyomnak számító pitypangot, vaddohányt is, pedig imádják a méhek, virágporuk éltető fehérjeforrás nekik. És az is baj, hogy tövig vágják a fűz-, éger- és kőrisfákat, melyek így csak sarjakat hoznak, nem jutnak el a kiváló méhlegelőt adó virágzásig.

– Milyen méztermés várható az idén?
– Nem volt jó a kezdet: a hosszú szárazság miatt szinte országszerte odalett a repce, késő tavasszal pedig az akácrügyek jó része fagyott le. Nekem idei repcemézem egyáltalán nincs. Akácból, bár négy helyre is vándoroltam, talán a negyede lesz a múlt évinek. Viszont a napraforgóvirágból szépen pergetünk: ez ment meg engem és a legtöbb méhészt is. Csaknem 30 éves méhészkedésem alatt ez az esztendő ígérkezik az egyik legrosszabbnak, de túléljük! A mézünket zömmel hordóban, nagykereskedőknek adjuk el. Van ugyan földolgozóüzemünk is, de lassan nem éri meg a felcímkézett üvegest árulni. A méhcsaládok szá¬ma óriásira nőtt, túltelítődött a mézpiac.

Búcsúzóban Faragó Béla fölemleget néhány ember- és méhészpróbáló esetet. Egyik alkalommal tarlóégetéskor tűz emésztette el csaknem a teljes állományát. Nemrégiben pedig egy permetmérgezés majdnem a felét irtotta ki rovarainak. Csoda-e, hogy a méhszerető gazda halottak napján mécsest gyújt elpusztult mézgyűjtő „családtagjainak” is? De félre a rosszal! Házigazdám szerint nincs felemelőbb látvány, mint amikor a kaptárokból milliónyi méh zümmögve kizúdul gyűjteni. Éjjel meg szorgosan dolgoznak, készítik a nektárból a mézet. E szorgos kis lények törvénye: egy mindenkiért, mindenki egyért. Gazdájuké pedig: a remény hal meg utoljára.