Mozdonyt akasztott a lepke

De reméljük, azért nem annyira jót, mint 1907-ben, amikor olyan tömegben lepték el a vasúti síneket a lepkék, hogy a mozdony elakadt: a kereke súrlódás nélkül forgott egyhelyben a tetemükön.

A gyapjaslepke falánk és nem is válogatós; a legtöbb fenyő ugyanúgy ízlik neki, mint a lombhullatók (kivéve a kőrist, vadkörtét, fagyalt, orgonát). Kedvencei azonban a csertölgy, a kocsányos tölgy, a nemes nyár és a mézgás éger. Ezekből táplálkozva különös gyorsasággal fejlődik, a nőstény lepkék sok petét raknak. Ilyenkor a petecsomók száma megsokszorozódik a fák törzsén és ágain, de jut belőlük az épületek falára, a faoszlopokra is. A kikelt hernyók fölmásznak a koronába és elkezdenek rágni. Időnként selyemszálat bocsátanak le az ágról, azon ringatóznak. Ez a trükk arra jó, hogy ha a hernyó veszélyt érez, egyszerűen csak ledobja magát az ágról a földre. (Idővel persze visszamászik.)

Másfelől e könnyű szálon jó széllel akár több tíz kilométerre is elvitorlázik, így ott is megjelenhet, ahol híre-hamva sem volt korábban. Ellene elsősorban a lakóterülethez közeli, fertőzött erdőkben környezetkímélő készítményekkel védekeznek. Az erdészek azonban tudják: ez csak tüneti kezelés, az igazi megoldás a kártevő természetes ellenségeitől, illetve attól várható, hogy – túlszaporodás miatt, élelem híján – egyszerűen elpusztul az egész nemzedék. A természeteshez közeli állapotú (vegyes állományú és korú) erdők lassítják, korlátozzák a szaporodásukat, illetve jobb föltételeket nyújtanak a kártevő természetes ellenségeinek is. De védekeznek maguk a fák is. Így a tölgyek, ha tarra rágja őket a rovar, csak 2-3 hét múltán kezdik kifejleszteni lombozatukat – a táplálék nélkül maradt hernyóknak éppen ennyi idő kell, hogy éhen haljanak.