Bájos egyszerűség

Egyszerű szépsége (mely már az ókori perzsa, görög és római írókat, költőket is megihlette) a szerénység és a szendeség megtestesítője. Még az olyan nagyra törő lelkek is, mint Napóleon és Josephine császárné, a legkedvesebb virágukként tartották számon.

Hogy mit „esznek” rajta a költők és a szerelmesek, az maradjon az ibolya titka. Az egész növény arasznyi évelő bokrocska, szív alakú, tőállású levelekkel, a talaj felszínén kúszó indákkal. Sarkantyús, lila virágai illatosak, magánosan nyílnak (termésük félgömb alakú, enyhén szőrös tok). E virágok valóban megejtően szépek, arról nem is szólva, hogy mintegy 450 féle változatban léteznek (ennyi fajt számlál az ibolya nemzetség). Az általánosan elterjedt, lila virágú, illatos ibolya mellett vannak fehér, sárga és kék virágú formák is.

Friss vagy szárított virágának forrázata enyhe hashajtó, de hörghurut, köhögés, fejfájás és álmatlanság elleni teák alkotóelemeként is hatásos. Virágából a franciák és az olaszok olajat nyernek, ami az egyik legdrágább illatszer-alapanyag. (Elképzelhetjük, mennyit ér: 20 gramm tiszta ibolyavirág-olaj több mint egy tonna virágból nyerhető.) Szerencsére nem kell vagyonokat fizetnünk azért, hogy az illatát élvezzük: elég, ha lehajolunk hozzá és megszagoljuk.