Elefántfókák a jeges mélyben

Az Antarktiszt körülvevő óceánokban képződik az úgynevezett antarktiszi fenékvíz. Ezek a sűrű, hideg vizek teszik ki a világ óceánjainak majd' kétharmadát. Áramlása északi irányba oxigénben dús vizet szállít a Csendes-óceánban egészen Új-Zéland partjaiig, az Atlanti-óceánban pedig Argentína partvidékéig. Valójában minden víz, amely a Csendes- és Indiai-óceánban 3 Celsius-foknál, az Atlanti-óceánban 2 Celsius-foknál hidegebb, az antarktiszi forrásokból származik. Az utóbbi évtizedek mérései sajnos azt mutatták, hogy gyorsan csökken e fenékvíz mennyisége. Mivel a bolygónk klímáját befolyásoló jelenségről van szó, fontos megtudni, hogy ez a csökkenés valamely hosszú távú folyamat része vagy ciklikusan ismétlődik. Eddig a kutatók három fenékvízforrásról tudtak – most, az elefántfókák segítségével megtaláltak egy negyediket.

Mivel a tengerfenék merülőhajókkal megközelíthetetlen, a Déli-sarkvidék ökológiájával foglalkozó ausztrál intézet munkatársai húsz elefántfókát vetettek be a mérésekhez. A testes állatok – a hímek akár hatméteresre is megnőhetnek, miközben tömegük eléri a négy tonnát – kiváló úszók, másfél óráig bírják lélegzetvétel nélkül, a bőrük alatti vastag zsírréteg pedig megvédi őket a hidegtől. A fókákat ökölnyi méretű érzékelőkkel és műholdas adóval szerelték fel, majd útjukra engedték. A vízben mért környezeti értékeket a kis adók a fókák rövid, öt-tíz perces felszínre emelkedései során küldték el a tasmániai központnak. A derék állatok akár napi hatvan merülést is teljesítettek a zord téli időben, bár a kutatók szerint csak minden tizedik alábukásból kaptak értékelhető eredményt. Nemegyszer 1800 méter mélyre is alábuktak a jéghideg, sűrű vízbe, ami szintén újdonság: eddig 1500 méterre becsülték a déli elefántfókák merülési határát.