Fenyvesmadarak látogatása

Legnagyobb számban rigók, közöttük is főleg a fenyőrigók, vagy más néven a fenyvesmadarak jönnek, sokszor százas, ezres csapatokban. Általában novemberben érkeznek, s egész télen át itt maradnak. De vannak esetek, amikor épp a legnagyobb hidegekben hiányoznak. Nincs azonban ebben semmi furcsa: ha itt már túlságosan megfogyatkozott a táplálék, ráadásul sarki hideg tör ránk, fogják magukat és még délebbre vonulnak. Egyébként északról sem a hideg, sokkal inkább a táplálékhiány miatt kénytelenek többek között a Kárpát-medencébe jönni, ahol szerencsés esetben egész télen át van mit enniük. Megesznek minden fán hagyott gyümölcsöt, a kökényt, csipkebogyót, galagonyát, borókát, de a parkok ostorfáinak termését sem vetik meg.

A fenyőrigó feketerigó nagyságú, könnyen felismerhető. Feje, tarkója és farcsíkja hamuszürke, a hát gesztenyebarna. A farktollak feketék, a torok és mell narancssárgás színezetű, rajta fekete csíkokkal. A has fehér, a testoldal barnás és sűrű fekete, nyílvessző hegyére emlékeztető foltokkal tarkított. A hangjáról is könnyen beazonosítható. A vonuló csapat vékony „tyí” és jellegzetes „sak-sak-sak” hangokat ad. Éneke egyszerű, néhány csivitelő hangból áll, rövid szünetekkel. Nászrepülés közben viszont hosszabban, lelkesebben, gyorsabban énekel. Kár, hogy nálunk ritkán halljuk, a Kárpát-medencében csak pár helyen költ.

De már ez is nagy csoda, hiszen az első fészkelő párt csupán 1901-ben, Molnaszecsődön, Körmend közelében találták meg a hazai madarászok. Fészket nálunk általában nedves mezők közelében rak, ahol könnyebben hozzájut az élelemhez, ami főleg férgekből, bogarakból áll. Ágakból és puhább növényi anyagokból épülő fészkét sárral tapasztja ki, szőrrel, mohával béleli, s ami a legérdekesebb: agresszívan és csoportosan védi a varjúfélékkel vagy más ragadozókkal szemben. Egy vagy két fészekaljat nevel évente, alkalmanként öt-hat tojással. Természetesen védett, de nem volt ez mindig így: valamikor a húsa pompás csemegének számított, pláne, amelyik borókabogyón hízott.