Tavaszt hozó krókuszok

Megjelenésüket a tavasz érkezésének jóleső, bizakodó derűje lengi körül. Fehér, élénksárga, aranysárga vagy éppen lila színekben pompázó virágaik messze kirínak a kerti szürkeségből. E hagymagumós évelőknek mintegy nyolcvan faja él vadon és a kertekben. A vadon előforduló, de már a kertekben is polgárjogot nyert változatokat botanikai krókuszoknak is nevezik. Hozzájuk képest a nemesített hibridek hagymája és virága egyaránt nagyobb, s a vörös kivételével minden színben előfordulnak.

A tavaszi sáfrány a humuszos, mélyrétegű talajon díszlik a legszebben. (Az erős téli hidegek megviselik, ezért késő ősszel célszerű falombbal vagy szalmával takarni.) Napsütötte kertrészben a helye, lehetőleg kis csoportokban ültetve. Akkor virágzik igazán gazdagon, ha két-három évig helyben maradhat. Három év után viszont (júniusban, miután a levelei visszahúzódtak) ajánlott fölszedni, majd ősszel szétültetni, különben túlságosan elszaporodik; a hagymái elaprósodnak, és kisebb, kevésbé mutatós virágokat hoznak.

A krókusz üdítő látványa úgy érvényesül a legjobban, ha csoportosan virágágyás peremére, sziklakertbe, illetve lombhullató cserje vagy fa alá ültetjük. Újabban sokan ültetik gyepbe is, hogy változatosabbá tegyék a zöld fűszőnyeget: ilyen esetben 15-20 hagymagumót tegyünk egy-egy foltba. A pázsitba ültetett sáfrány környezetében csak június közepétől kaszáljuk először a füvet, miután a krókusz lombja megsárgult.