Majommentők Malajziában

– Bogi, ébren vagy? – hallom Ikan, a Matang Orangután Rehabilitációs Centrum és Park fiatal munkatársának hangját a fényárban úszó folyosóról. Feltápászkodom és szó nélkül, pizsamában kinyitom az ajtót. – Most kaptuk a hívást. Negyven kilométerre Kuchingtól újabb majomkölyköt találtak az egyik falusi ültetvényes konyhájában ketrecbe zárva. A csapat tizenöt perc múlva indul.

A hajnal még alig hasad, sötétben, motorral tesszük meg a majd’ másfél órás utat az esőerdőbe hasított földúton. A haragoszöld fák dús koronái közt, a sejtelmes párába burkolt hegyeken és völgyeken át egy álomvilágba utazunk. Ikan Baktiantoro, a vadvilág harcosainak vezetője egyike azoknak az elszánt maláj és indonéz fiataloknak, akik az életüket kockáztatják ennek az itt maradt csodának és lakóinak, a borneói orangutánoknak a megmentéséért. Szembeszállnak nemcsak az orvvadászokkal, de az esőerdőket irtó, több milliárd dolláros iparággal, az olajpálma-termesztő társaságokkal is.

Ikan családját ugyan biztonságba helyezte, de saját élete sokszor csak hajszálon függött. Nemegyszer megverték, halálosan megfenyegették aktivista munkájáért.

A Matang Orangután Rehabilitációs Centrum, ami a Kubah Nemzeti Park része, 1985-ben jött létre azzal a céllal, hogy otthont adjon a sebesült, elárvult vagy rabságból szabadított vadállatoknak. Fő feladatául tűzte ki a fiatal majmok védelmét és azok természetbe való visszaszoktatását. Az orangután szó a helyi nyelvben erdei embert jelent, utalva ezzel is a főemlős magas intelligenciájára és emberszerű személyiségére.

Ikan és hatfős csapata több kampányt is folytat a legnagyobb olajtársaságok ellen. Szerintük ők a felelősek az esőerdők katasztrofális pusztulásáért, ami az orangutánok fő élőhelye Borneón. Bár a politikusok a környezet kiárusítását a gazdasági felemelkedés szükséges áldozataként kezelik, valójában az erdőirtás és az olajpálma-termesztés csak elmélyíti a térség szegénységét: a szennyeződés, a folyók kiszáradása és a földek feldarabolása visszafordíthatatlanná válik. Az újonnan megjelenő ültetvények nemcsak az orangutánok természetes élőhelyeit veszélyeztetik, de a helyi lakosságét is, akiktől a vállalatok nemegyszer kényszerrel szerzik meg a nekik kellő területeket.

Ikant és elszánt követőit azonban nemcsak az olajtársaságok akarják elnémítani, hanem azok a nemzetközileg szervezett bűnözők is, akiknek kezein át fut a világ harmadik legnagyobb illegális üzlete: a vadon élő fajokkal való kereskedés. Az értékes egyedeket vagy magánállatkerteknek „háziállatokként”, vagy feldarabolva, bizarr távol-keleti gyógyszerekként árusítják. Thaiföldön keresztül, a feketepiacon akár ötmillió forintnak megfelelő dollárért.

Egyre beljebb haladva a csapáson furcsa duruzsolás üti meg a fülem.
– Kezdődik! – kiabálja túl Ikan a pillanatok alatt felerősödött hangzavart. Először nem értem, de továbbhajtva az erdő szívén át hirtelen megpillantom az árnyakat. A láncfűrészek berregése a kidőlt fák sikolyával keveredik. A pusztítás leírhatatlan. A növényzetet, ameddig a szem ellát, kivágták, a földet lebuldózerezték és felégették. Az egykor burjánzó területből nem maradt más, csak az esős évszak nyomán keletkezett sártenger – ami arra vár, hogy olajpálmákkal beültessék.

– Jól nézd meg, mert ez csak a kezdet – int Ikan a buldózerek felé. – A kétségbeesett orangutánok a többi vadon élő állattal együtt egyre beljebb és beljebb szorulnak saját természetes lakóhelyükön. Mi történik, amikor már az utolsó élelmük is elfogyott? Megjelennek a falvakban és kertekben, közvetlen kapcsolatba kerülve így az emberekkel. Mi a falusiak automatikus reakciója, amikor azt látják, hogy egy orangután ül a fáradságos munkával előteremtett gyümölcsösben és ép¬pen a termést dézsmálja? Persze, hogy betolakodóknak tekintik őket. Jobb esetben csak elkergetik a majmokat, rosszabb esetben azonban fegyvert ragadnak.

A faluban, ahova tartunk, éppen egy héttel ezelőtt hozták nyilvánosságra annak a két férfinak a kilétét, akiket legkevesebb húsz orangután megölésével gyanúsítanak. Ikan szerint mindenki tudta, hogy kutyákkal üldöztették az anyákat, majd lőtték meg és verték agyon őket, de senki nem jelentette az esetet a hatóságoknál. Az elkövetők minden egyes elejtett darabért háromezer forintnyi dollárt kaptak az olajpálma-ültetvény tulajdonosától. A hátrahagyott, egészséges, két-három év körüli fiatal majmokat eladták, csak azt a megbetegedett kölyköt tartották meg, amiért mi jövünk.

Ha a férfiakat a bíróság bűnösnek találja, akár öt év börtönbüntetést is kaphatnak. Míg a felbujtó ellen semmiféle eljárás nem indul.

A cölöpökre épített faluban Ikan az illegálisan tartott orangután felől érdeklődik. A ház, amire az összesereglett emberek mutatnak, az egyik fiatal ültetvényesé. Kopogtatás nélkül lépünk be az ajtón.

A hirtelen felkapcsolt villany élesen világít a ketrecbe zárt kölyök szemébe, védekezésül mindkét mancsát arca elé emeli. Mint egy éhező gyermek, hatalmas pókhassal, vékony tagokkal, megszeppenve gubbaszt a konyhai asztal alatt. Mellette, a ledöngölt padlón elszáradt ételmaradékok mindenfelé. Nyaka körül lánc, vörös szőre és bőre szinte belenőtt a vasba. Halkan mellélépek. Emberszerű, éhesen könyörgő szemeit rám emeli. Lassan leguggolok elé, de mozdulataimra riadtan hátrahőköl. Mögöttem a fiatal farmer és családja Ikannal vitáznak, de tudják, semmit nem tehetnek, a majmot illegálisan tartják fogva.

Mivel a fiatal orangutánok kedvesek és ragaszkodóak, a helyiek szívesen befogadják őket, gyakran az új jövevényeket szórakoztató háziállatokként tartják. Nincsenek tisztában azzal, hogy a felnőtt, fogságban tartott példány nemcsak rendkívül erős, de gyakran agresszív és különféle betegségek hordozója is.

Az elmúlt évben Ikan és csapata tizenhét, izolált mezőgazdasági területről származó orangutánt mentett meg. Az elkobzott állatok először hosszabb ideig tartó orvosi vizsgálatban részesülnek, majd rehabilitációs felügyelet alá kerülnek, mielőtt visszaengednék őket a vadonba. Gyakran azonban annyira megszokjak az emberek jelenlétet, hogy etetéskor rendszeresen visszajárnak a Se¬monggoh Orangután Rehabilitációs Centrumba.

Mára kevesebb mint hatvanezer orangután él a vadonban, de számuk rohamosan csökken. Ha pusztulásuk ebben az ütemben folytatódik tovább, tíz-tizenöt év múlva teljesen eltűnnek természetes környezetükből, Borneó és Szumátra szigetéről.

Epilógus. Két hónap elteltével újra Kuchingba utazom. Bebas (magyarul Szabad), az együtt megmentett orangutánkölyök éppen társaival és az egyik gondozóval birkózik. Mikor meglát bennünket, villámgyorsan felcsimpaszkodik a fára, keresztültornázza magát az indákon, majd játékosan leveri Ikan fejéről a baseballsapkát.