Bölcsőtől a szemétsírig

Az ENSZ közelmúltban megjelent jelentése szerint Kína a világ legnagyobb e-szemét lerakóhelye, a Föld e-lomjainak 70 százaléka kerül az ázsiai országba. Ezek többsége illegális módon érkezik az országba, mivel az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyezménye tiltja az e-hulladékok szállítását a fejlett országokból a Kínához – vagy a szemétüzletben szintén érdekelt Vietnamhoz – hasonló országokba. A soha véget nem érő technológiai fejlődésnek és az ezzel egyidejűleg a feneketlen bendőt jóllakatni képtelen „e-fogyasztóknak”, valamint a könnyen kijátszható szabályozásnak köszönhetően az elmúlt évtizedben a Kína délkeleti részén fekvő Guiyu városa lett a világ minden tájáról érkező technoszemét fő elosztóközpontja és egyben legnagyobb hulladékfeldolgozó manufaktúrája. Az évek során Kína legszegényebb régióiból idevándorolt emberek tízezrei váltak az e-kacatok szakértőivé. Ameddig a szem ellát, rozoga műhelyek, előttük a járdán kalapáccsal, fúróval a kezükben üldögélő szerelőmunkások bontják legapróbb elemeire a hegyekben tornyosuló háztartási eszközöket. A 150 ezer lakosú város utcáit műanyag kupacok, kábelerdők, felismerhetetlenségig megcsonkolt fémvázak borítják, értékük és lehetséges újraárusításuk szerint szakszerűen kupacolt alkatrészek mindenfelé. Az utca egyik felén zöld és arany áramkörök hevernek hatalmas halmokban, a másikon asztali számítógépek fémelemei – jellegzetes guiyui városkép.

A több nemzedék óta egész családokat foglalkoztató szemétbizniszből – becslések szerint 5500 ilyen garázsvállalkozás működik a nagyvárosban – Kína legszegényebb régióiból ide vándorló, képzetlen munkások hada próbál megélni, apáról fiúra hagyományozva ezt a csöppet sem veszélytelen foglalkozást. Az ólommal, rézzel, kadmiummal és egyéb mérgező vegyi anyaggal dolgozó szerelők saját egészségüket viszik vásárra. A Shantou Egyetem orvosi karán végzett vizsgálat szerint már a gyerekek vérében is igen magas az idegrendszert károsító ólom tartalma. A generációk óta szemétből élő helyieket mindez kevéssé izgatja, legtöbben úgy vélik, a sósav és társaik alig befolyásolják az egészségüket, ráadásul ez az életforma jóval nagyobb szabadságot ad számukra, mintha elmennének egy szigorú munkarend szerint működő gyárba robotolni.

A hulladékboncnokokat hidegen hagyja az a 2013-as, E-szemét Kínában címet viselő ENSZ-jelentés is, mely szerint Guiyu a hulladékfeldolgozás eredményeként a térség legszennyezettebb települése. Az áramkörök kiégetésekor felszabaduló nehézfémekből, a tengernyi műanyagból és sósavból bőven jut nemcsak a szerelőmunkások szervezetébe, de földbe, vízbe, levegőbe is, a város fölött folyamatosan terjeng a szemet égető, orrot facsaró füst és bűz. A környezetpusztítás olyan méreteket öltött, hogy a szomszédos tartományokból az egykor jó rizstermő vidéknek számító Guiyuba vándorolt gazdák már nem mernek inni a vezetékes vízből, sőt saját rizstermésüket sem tartják fogyasztásra alkalmasnak. A farmerek bizalmatlansága nem alaptalan. Május elején robbant ki Kína egyik legnagyobb élelmiszerbotránya: a szemétfeldolgozótól 400 km-re található Guangzhou városában a helyi árusoknál, éttermekben és egyetemi menzán felszolgált rizsben rekordmennyiségű kadmiumot mértek. Azt, hogy kinek a tányérjába kerül a „szemetes” rizsből, senki nem tudhatja, hiszen a csomagoláson nem szerepel a „Származási hely: Guiyu” elrettentő felirat.