A szemét csapdájában

Jókor érkezünk, vásárt tartanak. Van minden, az árusok dúsan megpakolták asztalaikat. Reménykedve vártak sokáig, mire rájöttek, üzletileg ez a nap se lesz tökéletes. Ráérő nézelődő akad, vevőt alig találni. Forintoknak itt helyük van. Árus, ha a benzinköltség kijön, elégedett lesz. De kínál, nem adja fel.

A szemétszállító céghez, a PEVIK Kft. központjához tartunk. El se tévedhetnénk: kitáblázták az irányt. Itteni léptékben jelentős cég az övék. Bár nem kizárt, helyesebb múlt időben fogalmazni. Sok autó, sok gép, sok munka – volt.
Honi sikertörténet az övék. A cég elődjét a '80-as években hozták lét¬re: iskolát, óvodát, bútort, parkot, miegyebet csinosítgatott helyben. Utat, járdát, vízelvezető árkot reparált, takarított, mindig azzal foglalkozott, ami a településen adódott.

Sokak megelégedésére, nyereség nélkül dolgozott. Lakosság érdekében alakított önkormányzati cégnél ez előírás. Ilyen cég három hibát követhet el: ha rosszul dolgozik, ha veszteséges, vagy ha nyereséget termel. Ha tévedésből mégis maradt némi plusz az év végén, a pénzt visszaforgatták: új gépeket vettek, fejlesztettek. Becsülettel, évről évre hozták a „nullszaldót”. Lehet, a törvénytisztelet okozhatja a vesztüket. De ne rohanjunk!

Történt, hogy az itt élők szemérmetlenül magasnak tartották a szemétszállítási díjat. Noszogatták is a település vezetőit, tegyenek valamit, azért választották őket. Laikusként kiokoskodták, bár alig értenek hozzá, de tudnák ők ezt olcsóbban is csinálni. Egy kósza kísérletet mindenesetre megérne! Akkor hozták létre öt környező település szemétszállítására vállalkozva a PEVIK-et.

Jól kalkuláltak. Az eltelt évtizedben „kinőtték” magukat. Versenypályázatokon indultak, bár hátszelük nem volt, és a „csókosak” közé se tartoztak, azért nyertek. Hogy csinálták? Ők voltak a legolcsóbbak. Nem kicsit, nagyon! Nem kalkuláltak ők 30-40-50 százalékos haszonnal, ahogy más cégnél szokás, sőt egészen vékonyan fogott a ceruzájuk. A pályázati borítékbontáson támadták is őket szakmányban: tisztességtelenül, áron alul ajánlkoznak, ebbe belebuknak. Belebuktak? Ugyan! Ebben az évben 40 Heves megyei településről hordhatták a szemetet. Sokat nem kerestek, de évi 1–5 százalék hasznuk azért maradt a munkán.

Idén júliusig maradt, a tízszázalékos rezsicsökkentés bejelentéséig. A szemétszállító cégek kerültek sorra, fűnyíróelvszerűen határoztak: aki szemetet szállít, az árait tíz százalékkal csökkentse. Itt pedig belátták, erőlködhetnek, nincs tovább, december 31-i határidővel, nagyjából tízmillió forintos veszteséggel számolva, 22 településen a szemétszállítási szerződést felmondták. Vártak, mi történik, mert valaminek történni muszáj.

– Tényleg vége? – kérdezem a cég ügyvezetőjét, Garai Ferencet.
– Vége, nem lehet takarékosabban dolgozni. Mindenki örül a rezsicsökkentésnek, szeretek én is áruért, szolgáltatásért kevesebbet fizetni, de ha valami tartósan veszteséges, azt abba kell hagyni. Bűnünk az, hogy jól dolgoztunk. A lakosoknak nyílt napokat, „kukatúrát” tartottunk. Annyian érdeklődtek, alig tudtunk mozdulni. Mit értünk el? Itt már tudják, egy dolog a hulladék, ami újra hasznosítható, más a szemét, amit ki kell tenni, el kell szállíttatni. Itt már majd’ mindenki szelektíven gyűjt hulladékot, komposztál, még a hamut, a salakot is külön gyűjti. Itt tovább ésszerűsíteni nem lehet. Spóroljunk az üzemanyagon? Mind a 17 autónkon GPS nyomkövető és „Júdás-szerkezet” van: tudjuk, hol jár az autó, mennyi szemetet gyűjt, mennyi ideig áll, s míg áll – mert volt ilyen, és közben 20 liter üzemanyag „elpárolgott” –, annak mi az oka. Az ügyeskedő kollégáktól megváltunk. Autóink száz kilométeren 35–50 liter üzemanyagot elfogyasztanak. Parádóhután 60 liter alatt sose ússzuk meg. Üzemanyagon spórolni már nem tudunk. Kevesebb emberrel, géppel se dolgozhatunk, így is előfordul, hogy külsősöket foglalkoztatunk. Hallottam az államtitkár úr mondatát: nincs munka, amit más olcsóbban el ne végezne. Legyen igaza! Itt azért a munkáért ennyiért még nem tolongtak, s most az árainknál még tíz százalékkal olcsóbban kell vállalkozniuk. Meglátjuk.

– Nem létezik, hogy ne lenne a munkájukban egy egészen apró tartalék.
– Jó, akad! Szabály szerint, ha a kitett kuka tetejét nem tudják lecsukni, és 45 fokban nyitva marad, a pluszt nem kellene elvinni. Vessenek meg érte, mi elvisszük. De elvisszük azt is, ha valaki a kuka mellé kis zacskóban tesz szemetet. Ezen vitázzunk? Lehet, a jövő héten félig telt kukát tesz ki vagy a szomszédé éppen könnyebb. Mennyi ez? Csepp a tengerben vagy annyi se. Adottság, a megyében lerakó sincs, a szemetet Sajópapiba visszük. Az e-útdíj miatt ez is drágult. Próbálkoztunk a megyében lerakót nyitni, megfelelő terület is lenne, de nem sikerült.

– Mi hiányzik hozzá?
– Kétmilliárd forint és egy települési hozzájárulás. Mindenki örülne neki, de azt a szomszédos vagy a még távolabbi községben szeretné. Kérdezte, hogyan tovább. Nem tudjuk. Tartok tőle, embereket kell elküldeni és autókat eladni. 18 településen azért még dolgozunk. S hogy a többivel mi lesz? Erre kíváncsi lennék én is, de talán kérdezze inkább őket.
Terpesre tartunk. Apró település, 215-en lakják. Maruzs Tamásné képviselő fogad.

– Tanácstalanok vagyunk. Elégedettek voltunk az árral, a szolgáltatással, a polgármester, Zvaráné Béres Mária tájékoztatta a testületet, hogy a cég felmondta a szerződést. Megdöbbentünk. Mi lesz? Erről a polgármestert faggassák.
Zvaráné társadalmi megbízottként vezeti a falut, tiszteletdíját nem veszi fel, azt a falu költségvetése már megsínylené. Ápolónőként dolgozik Parádon, szolgálatban van, így csak telefonon beszélhetünk. Azzal kezdi, az új pályázatot már megfogalmazták, de tart tőle, jelentkező híján más megoldás után kell nézni. Hét éve polgármester, veszteséggel még nem zártak évet, ezután se szeretnék.

– Előbb arra gondoltunk, leharcolt tűzoltó- vagy teherautót veszünk, azzal szállítjuk el a szemetet. Pénzünk nincs rá, én elmúltam 55 éves, hitelt se kapnék, de megoldjuk. A szemétszállításhoz ugyan tanfolyamot kellene végezni, de december végéig, ha más nincs, elvégzem azt is, a szemetet pedig elviszem, közszolgálati feladat, ez a kötelességünk.
Pócs István, Recsk első embere úgy emlékezik, a szemétszállítási szerződés felmondása nem érte őket teljesen váratlanul. Félhivatalosan felkérték őket, a települések vásároljanak PEVIK-részvényt, hogy a rezsicsökkenés okán kieső 10 százalékot így pótolják. 12 település polgármestere jött össze. Nem mondhatni, hogy 12 dühös ember, mert egyértelmű, a kormány, egyáltalán mindenki, jót akart – csak ez itt rosszul sült el. A jelenlevők eldöntötték, pénz sincs rá, részvényt se vesznek, inkább maguk próbálkoznak.

– Mi rögtön pályázatot írtunk ki. Hol tartunk? Sehol, de akadhat vállalkozó. Sok itt az idős ember, tőlük kérdeztük, mit szólnának a kéthetenkénti szállításhoz. Gondolkodnak. Január 1-jéig van még időnk, ha addig semmi se sikerül, sincs vész, úgy szól a rendelet, a katasztrófavédelem segít.

Dolguk lenne? Értenek hozzá? – csodálkozunk rá a rendelkezésre.
– Gondolom, a döntéshozók azért jelölték őket. Szemét pedig szállítatlanul nem maradhat.