Gazdára vár a kincs!

– Mikor az elődöm halála után 20006-ban polgármesterré választottak – mondja a bőcsi Nagy László –, a telep a nyakamba szakadt. Előtörténetéről annyit, hogy már évek óta a falunk tulajdona, amibe az előző önkormányzat banki hitelekből és saját erőből belefeccölt majd 500 milliót. Annak idején még volt egy társtulajdonos, az Aqua-Kultúra, s e cég ötlete volt, hogy az akkoriban még korszerűnek számító dán technológiával építsenek ott angolnatenyésztő telepet. Eleinte ment is a dolog, de az angolna csak két évig, mert az ivadék üvegangolna beszerzése már akkor is drága és nehézkes volt. Tenyésztettek inkább pontyot, harcsát, tokhalat, sügért, a nálunk megszokott halfajokat, s bár melegítésre a hőforrás vizét használták, mégsem sikerült a farmot gazdaságossá tenni. Gyanítom, hogy ennek oka részben egy „köztes cég” volt – a nevét mellőzném –, amelytől a haltakarmányt vették és az értékesítést rábízták. Mikor még volt, az angolnát is ők adták el a dánoknak. A helyzet azonban egyre rosszabb lett, a hosszú, csúnya történet aztán sok éves perbe torkollott, nemrég nyertük meg, de nincs benne sok öröm, sőt! Ugyanis a telepet már olyan irdatlan megörökölt adósság terhelte, amit csak keservesen sikerült rendezni. Állítom: elfuseráltak egy kincset! Mert az a telep valóban az. Hőforrása, bár hivatalosan eddig nem vizsgálták be, kiváló hatású például pikkelysömörre, kiépített medencéi számos honos halfaj ivadéknevelésére alkalmasak, vagyis gazdasági és turisztika célra egyaránt hasznosíthatók, ám jelenleg csak viszi a pénzünket az őriztetése.

– Miért nem hasznosítja a bőcsi önkormányzat?
– Mert az elvem az, amivel a testület is egyetért, hogy az önkormányzatot leterhelne egy ekkora gazdaság. Túl nagy falat! Mivel nem értünk hozzá, ismét társulnunk kellene, ami, mint az előbbi történet is igazolta, visszaüthetne. Ezt egy komoly, értő befektető tudná remekül kiaknázni, mert a lehetőségei adottak. Továbbra is lesznek uniós pályázati források intenzív halgazdaságok fejlesztésére. S ezt a mesterséges bányatavakkal teli borsodi környéket, sőt, az egész észak-keleti keleti régiót az Isten is erre teremtette! Víz van, amit a tavakba be- és kiszivattyúzni sem kell, csak halivadékokkal betelepíteni, etetni, majd lehalászni. A körömi telep pedig ivadéknevelésre kiváló. Elláthatná szaporulattal a megyét, sőt az egész régiót. A gödöllői egyetemen remekül kidolgozták ennek a technológiáját. De az angolnát, ami lassan már védett lesz, felejtsük el. Köztudott, hogy fogságban nem szaporodik, s a kicsi, felnevelésre szánt üvegangolna közben még drágább lett, az állomány drasztikusan csökkent, mert a növendékeket szó szerint lehalásszák, aztán farmoknak eladva felhizlalják. Az európai angolnák ívni visszavándorolnak az Észak-Atlanti-óceán közepén lévő Sargasso-tengerbe, majd az ott kikelt kis angolnák az óceáni áramlatokkal jutnak vissza az európai folyók torkolatához, hogy több évig ivaréretté kifejlődjenek – és a ciklus induljon elölről.

– Ahhoz képest, hogy ellenzi a tenyésztésüket, egészen kiokosodott az angolnákból.
– Kénytelen voltam a már említett gazdaságossági szempontok miatt. A haltenyésztés jó üzlet, az unió is támogatja. A mi környékünk tavai erre alkalmasak, ivadéknevelésre meg ott az üresen álló körömi telep. Tavaly jelentkezett egy pesti cég angolnatenyésztésre, aztán elmaradtak. Úgy tudom, elutasították a pályázataikat. Én viszont bízom és biztos vagyok benne: inkább előbb, mint utóbb, lesz a halgazdaságra befektető!