Ne kéküljön a nyelve!

A tartósan vizenyős, vízállásos területeken a gyomok és a savanyú füvek elszaporodásával leromlott a legelők takarmányértéke. Ennél is nagyobb veszélyt jelent egyes kórokozók vagy kórokozókat terjesztő élőlények felszaporodása, melyek a gazdasági állataink, sőt az ember egészségét is veszélyeztethetik. Legrosszabb helyzetben a csatornázatlan települések alkalmi, árokparti, faluszéli legelői vannak, hiszen a víz az emésztőgödröket és a szeméttelepeket is kimoshatja, így a fertőző bélbaktériumok, valamint a talajból kimosott legkülönbözőbb kórokozók az ivóvízbe is bekerülhetnek. Az ár levonulása után a szerves anyagokban gazdag, pangó vizekben lúgos rothadási folyamatok zajlanak, ezek a baktériumok szaporodásának, hosszabb ideig tartó fertőzőképességének kedveznek (például Salmonellák, Leptospírák, Pseudomonasok, Mycobaktériumok stb.).

Különösen veszélyesek a toxintermelő baktériumok, főként spórás alakjaik, mert ezek a nedves talajban akár évtizedekig fertőzőképesek maradhatnak (pl. a lépfenét okozó baktérium). A fertőzés forrása azonban nemcsak a talaj lehet, spórákat tartalmazhat az ivóvíz, az álló- és folyóvizek iszapja is.

Megszaporodhatnak azok a parazitás megbetegedések, melyek okozóinak fejlődéséhez vizes környezetben élő köztigazdára van szükség, vagy a kórokozó lárvái a hosszú, nedves füvön érzik jól magukat (pl. tüdő-, gyomor-, bélférgesség). A törpe iszapcsigák az ár- és belvizek, valamint a gyakori esőzések nyomán olyan területeken is elszaporodtak, ahol korábban nem fordultak elő. Márpedig a törpe iszapcsiga a májmétely köztigazdája. A májmételykór korábban a juhászatok egyik legnagyobb gazdasági kárt okozó betegsége volt – ma ismét fokozott veszélyt jelent a juhokra, kecskékre, szarvasmarhákra, de a vadon élő kérődzőkre is.

A vizes környezetben gyakoribb szúnyogok az első fagyokig „tevékenykednek”, a legnagyobb veszélyt természetesen azok a fajok jelentik, amelyek különböző fertőző és parazitás betegségeket terjeszthetnek (ilyen a ló fertőző kevésvérűsége, a nyulak myxomatózisa, a vadon élő rágcsálók és a mezei nyúl tularémiája, a kérődzők kéknyelv-betegsége, a bőr fonálférgessége, a szívférgesség stb.). A nálunk honos csípőszúnyogok mellett – a globális felmelegedés nyomán – sajnos megjelentek, sőt egyre gyakoribbak a korábban a mediterrán övezetekben honos szúnyogfajok is. Különös figyelmet érdemel a kérődzők kéknyelv-betegsége, hiszen a hozzánk közeli országokban a közelmúltban több járványkitörést is észleltek.

Fokozott veszélyt jelent a patkányok és a mezei pockok elszaporodása. Nemcsak anyagi-gazdasági kártételük jelentős, de állat- és humánegészségügyi szempontból is állandó veszélyforrások. Egyetlen halom patkányürülék több százezer Salmonella- baktériumot tartalmazhat. Számos fertőző állatbetegség terjesztésében játszanak szerepet akár úgy, mint rezervoárok (trichinellák, herpeszvírusok, dizentériát okozó spirochaeták, leptospírák stb.), akár úgy, mint mechanikus vektorok (a szőrükre, talpukra tapadt kórokozók továbbvitelével).

Az idén óriási károkat okozó mezei pocok a természetben a kullancsencephalitis (vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás) vírusának egyik jellemző gazdaállata, de fontos a szerepe a tularémia (nyúlpestis), a toxoplasmosis és köztigazdaként egyes galandférgek terjesztésében is.