Nálunk is termeszthető! November elejére érik a kivi

A nemzetség Kelet-Ázsiából származik, többségük mediterrán és szubtrópusi növény, noha vannak mínusz 40 fokot túlélő változatai is. Kezdetben díszként telepítették Európában: szép, üde lombozatával, mutatós virágaival, betegség- ellenállóságával sok mediterrán kert különlegessége lett.

Az áttörést, azaz az általános termesztésbe vonást a kínai egres (Actinidia chinensis) fölfedezése jelentette 1947-ben, amely Kínából gyorsan eljutott Ausztráliába és Új-Zélandba, ahol az egyik legjelentősebb exportgyümölcs lett. (Hogy, hogy nem, a kínai egres Új-Zélandon termesztett változatát kezdték kivinek nevezni az országban, ami egyébként Új-Zéland nemzeti madara is, olyannyira, hogy a címerében is látható.)

A kivi különösen magas C-vitamin-tartalmának, kellemes, aromás, leves termésének, valamint emésztést serkentő hatásának köszönheti karrierét.

Elsősorban friss gyümölcsként kedvelt, de gyümölcssaláták gyakori alkotóeleme, emellett a cukrászipar is szívesen használja. Telepítésére különösen a családi házak délről nyitott, szélvédett sarkai alkalmasak, főleg akkor, ha a kert talaja laza szerkezetű, enyhén savanyú és jó vízgazdálkodású. A töveket támrendszer mellé, egymástól 3-4 méteres távolságra ültessük.

A termesztésre ajánlott fajták nálunk rendszerint október végén, november elején érik el a szedési érettségüket. A kivi nagy előnye, hogy utóérő: idejében (és nem idő előtt) leszüretelve átlagosan négy-hat hetes utóérlelés után éri el a jellemző aromáját, édes, leves zamatát. Akkor érett fogyasztásra, ha megnyomva kissé puha, és héja szinte egyben lehámozható, ha föllazítjuk.

Kapható fajtái az igen nagy gyümölcsű Hayward, az igen erős növekedésű Starella és a középerős növekedésű Ambrosia. Valamennyien nővirágúak, tehát porzófajtát igényelnek (ilyen például a Matua).

Tíz nőivarú egyedhez egy hímivarú példány ajánlott. A Jenny öntermékeny fajta, azaz porzó nem kell mellé.