A Szabad Föld Kertje: Így sikerült ez az év (2.)

Az év elején előbb gondoskodtunk jószágaink takarmányáról, mint mielőtt egyáltalán megvásároltuk volna őket. Tavaly a telet tyúkok nélkül töltöttük, mivel még novemberben a foxink kinyuvasztotta a szárnyasainkat. Ezt megelőzendő, a mostani igen korán jött tavaszt nem almozással, hanem a kerítések megmagasításával és erősítésével kezdtük. Emellett vetettünk is: takarmányrépát, sok salátát, kukoricát.

Aztán áprilisban egy tojótelepről megvettük a tyúkjainkat: 500 forintért darabját. Mélyalmon éltek előzőleg egy jó nagy istállóban, nálunk viszont teljes szabadságot kaptak.

Tavasszal inkább legelő állatnak, semmint magevőnek tituláltam őket, ugyanis a tyúkudvarban majdnem térdig érő tyúkhúr, pásztortáska és füvek fogadták őket, amit bő két hét alatt letaroltak. Nem okozott sokkot az életmódváltás, az új környezet: 14 tyúkból 9-10 folyamatosan tojt. Aztán a két legkisebbet levágtuk, mert nem nagyon tojtak, no meg kedvünk támadt az igazi húslevesre. Egészen őszig 12 tojónk volt, naponta 7-9 tojást gyűjthettünk, ami második ciklusát élő állatoktól szép eredmény. Szeptemberben ötüket levágtuk. A maradék hét naponta 4-5 tojást produkált az utóbbi időkig.

Akkor számoljunk! Tehát 500-500 forintba kerültek állataink. A boltban a vágott tyúk kilója 600-750 forint. Egy-egy tyúkunk 1,5-2 kilós. Naponta egy tyúk megevett 13-15 deka tápot, melynek kilója 130 forint. Tíz tyúkkal számolva – ami az átlagos létszám volt áprilistól decemberig – ez napi 1,5 kiló tápfogyasztást jelent, ami 190-200 forintos kiadás. Naponta 7-8 nagy méretű tojással számolhatunk, melynek darabja a boltban minimum 35-40 forint. Az említett kiadás mellett a naponta megtermelt tojás elméleti ára 250-320 forint között mozoghat. (Munkánk árát nem számolom, egyébként naponta fél óránál többet nem kellett foglalkozni a baromfival.) Olcsón vett tyúkjaink tojásai nemcsak nagyok és egészségesek, hanem rentábilisak is. Húsuk már csak ráadás.

Hasonlóakról számolhatunk be nyulainknál is: még májusban vettük őket ezer forintért, ekkor 1-1,2 kilósak voltak. Augusztusig főként kerti és konyhai hulladékkal, saját szénával és némi táppal etettük őket. Egészen 4-5 kilós korukig hizlaltuk mindet, majd következett kettő levágása.

Az eredmény: 5,3 kiló hús, 0,7 kilónyi belsőség. Egy kiló nyúlhús a boltban 1000–1300 forint. A feletetett táp nagyjából 3 ezer forintba került – a többi, saját termesztésű növényt nem számoltam, hiszen az „csak úgy” terem a kertben. Nos, nyulat tartani úgy, hogy „süldőnyulat” veszünk, nem éri meg, bár még így is nullszaldós a dolog.

Sajnos anyagi okok miatt az idén nem tudtuk befejezni az ólakat, nyúlketreceket sem sikerült beszerezni – sőt most nyulaink sincsenek, és úgy vélem, télre nem is érdemes beszerezni. Tavasszal viszont az első dolgom lesz céljaim megvalósítása.

Baromfiudvarunk egyértelmű nyertesei a pézsmarécék. Még a nyár utolsó napjaiban vette őket a sógorom: 17 egyhetes körüli jószág az anyjukkal és két másik, felnőtt tojóval került hozzánk. Nos, az utóbbi két állatunk nem sokáig volt velünk: vérengző foxink megint beindult, s megtépett jószágaimon segítettem, amikor gyorsan elvágtam a nyakukat.

A maradékból három pusztult még el: már novembert írtunk, s a kiskacsák gyorsan nőttek, túl gyorsan… A hasvízkór szindróma végzett velük: a fokozott takarmányfelvétel és növekedés miatt az állatok szíve, keringése nem bírta a tempót, a hasés mellüregükben egyre több testnedv halmozódott fel, a szív féloldalasan megnagyobbodott, a máj burka megkeményedett, a légzés nehézkessé vált, a bőrük alatt pangott a vér, azaz pirosas, bordós, lilás lett. Persze minderre csak az állat halála és gyors boncolása után jöttem rá, addig semmi jel nem mutatott a bajra.

A csirkéknél ismert szindróma a pézsmarécékre is jellemző – ezt már a szakirodalomból tudtam meg. Szóval ennyi a veszteség és kicsivel több a tapasztalat. A kacsák egyébként fele részben tápot, fele részben kukoricát, tört magvakat, s étvágy szerint zöldtakarmányt – füvet, gazokat, vágott répát stb. – kapnak. Október óta hetente elfogy 20 kiló táp és kukorica, 2000 forintnyi értékben. Ez összesen 12 hét, azaz 24 ezer forint. Előtte összesen fogyott el – a kacsák még kicsik voltak – 15 kiló indítótáp 3000 forintért. A kacsák ára titok – a sógorom állta annak fejében, hogy néhány hízott, pucolt jószággal megajándékozom majd karácsony előtt.

Nos, a költségek nagyjából 30 ezer forintot tesznek ki. Most a legkisebb tojó 2 kilósnak látszik, a gácsérok kétszer nagyobbak, a vágásukra lapzártánk után kerül sor.

Akkor hát számolok: van öt gácsér, 11 tojó, ezek összesen 40 kilót tesznek ki. A boltban egy kiló kacsa ára 1000, egy kiló máj 1300 forint. Kacsáinknak 30 dekás mája lehet, azaz 16 állatnak összesen 5 kiló mája lesz. Nos, a hús összesen 40 ezer, a máj pedig 6 ezer forintot ér. Összesen nagyjából előállítottunk 46 ezer forint értékű kacsaterméket, míg a kiadásunk – munkadíj nélkül – 30 ezer forint körül alakul.

És akkor a végére hagytam az év legnagyobb kudarcát, melyre ma sem szeretek visszaemlékezni: a kecskéket. Augusztus elejétől bő egy hónapon át semmi gondunk nem akadt egymással. Választott jerkéink nem szöktek meg, kezesek lettek, ettek-ittak, mekegtek, mint minden normális kecske. Aztán beütött a bomba: véletlenül megetettem őket zselnicemeggyel, melyből cián szabadult fel és ezért elpusztultak. Kecskéinkért 12 ezer forintot adtunk annak idején, a takarmányozásuk nem került semmibe, ezért hát más kárunk – a lelkifurdaláson és az önmarcangoláson túl – nem keletkezett.

Összességében pozitív szaldóval zártuk az évet. Kezdeti állattartási próbálkozásainkban akad kudarc és veszteség is, de végeredményben céljaink többségét sikerült elérnünk.