Mégsem lett olasz vadászok kacsatelepe - Magyar szürke marha tartja karban

Gurul, aztán döcög velünk az autó Kesznyéten határában, mert a szamárháti tanyaközpont után hamarosan elfogy alattunk a kövesút, és földutak jönnek – ám a vártnál sokkal jobbak. Másfelé az őszi esők beköszöntével a nagy gépek úgy összevágják az utat, hogy nyakig ér a sár – itt viszont egész kényelmes tempóval haladhatunk. Illetve csak haladhatnánk, mert olyan szép, változatos a táj, hogy minden kanyarban megállunk, gyönyörködünk – s közben dr. Legány Andrást, a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány kuratóriumának elnökét, illetve a titkárt, Bodnár Mihályt hallgatjuk.

A közalapítványt Tiszadob Önkormányzata meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hozta létre, hogy a rendszerváltás utáni termőföld-privatizáció során a természeti értékekben gazdag, de gazdálkodásra többnyire alkalmatlan területek ne kerüljenek külföldi kézbe. Tevékenységük megindításához a kezdő lökést az adta meg, mikor egy féltett Tisza menti gémtelepet rejtő mocsarat akartak olasz vadászok megvenni és vadkacsanevelő teleppé alakítani. A közalapítvány 1995-ben az ilyen terveket úgy akadályozta meg, hogy ezeket az élőhelyeket megvásárolta, így azok hazai tulajdonban maradtak. Ennek anyagi hátterét kül- és belföldi természetvédők adományaiból, majd a saját gazdálkodásuk jövedelméből teremtette meg. A helyi gazdálkodók támogatták, hiszen a közalapítvány a gazdaságos termelésre alkalmatlan, gyakran már évek óta felhagyott területeket vásárolta meg, így az érdekeiket nem sértette. A leromlott területeket később helyreállította, és a felét helyi természetvédő szervezeteknek, gazdáknak adta használatba, míg a másik felén a természetbarát gazdálkodás módszereinek kikísérletezésével, elterjesztésével foglalkozó bemutató gazdaságot alapított.

Kiterjedt rétek, kaszálók, tavak, holtmedrek között haladunk. Tipikus alföldi táj, de az élővilága sokkal változatosabb. A még meglévő vadvizekben és az azokat övező réteken seregnyi védett növény, állat él, de ami a legjobban megfogja az embert, az a tágas legelők látványa. Nem is hinnénk, hogy milyen komoly veszélyben voltak. Már a nagyüzemek kialakításával is folyamatosan csökkenni kezdett a gyepterületek aránya, a rendszerváltás után pedig a korábban legeltetett, kaszált helyek nagy részének használatával is felhagytak az új tulajdonosok. A gyepeket elborították a rekettyefűz-, galagonya- és kökénybokrok, a hullámtéri részeket pedig az egész országban rohamosan terjedő gyalogakác – megsemmisítve az ártéri kaszálórétek védett fajokban gazdag flóráját és faunáját. A közalapítvány a hagyományos paraszti gazdálkodás tudásával felvértezve szállt harcba. A környezetvédelmi alap támogatásával speciális gépeket és állatokat vett, s azok bevetésével több száz hektáron állította vissza és tartja fenn az eredeti állapotokat.

A határ egyik távoli pontján masszív madárlesből kémleljük a tájat. Alattunk haragoszöld fű, első osztályú kaszáló, de vagy háromszáz méterrel odébb masszív falként kezdődik az áthatolhatatlan rekettyebozóttal határolt fűzláp. Nemrég még a magasles lábainál is ugyanezt lehetett látni, mára az övzátonyhátakról a rekettyéseket természetes élőhelyeikre, a fűzlápokra szorították vissza. Újbóli térhódításukat folyamatos kaszálással és a magyar szürke marhák legeltetésével akadályozzák meg.

Késő délutánba hajlik az idő, érzi ezt a jószág is, legelészve már a gazdaság központjába, a Szamárháti-tanya felé araszol. Félelmetesen szép élmény a kolompok szava, majd a vastag, őszi ködben felderengő gulya, az őket terelő pásztorok és kutyáik munkájának látványa.

Az alapítványt többes cél vezérli. A természeti értékekben gazdag területek védelme, rehabilitációja, a hagyományos gazdálkodási formák alkalmazása, mai viszonyokra történő adaptációja, a pásztorkultúra ápolása, ami a hagyományok őrzése mellett egyben munkahelyek megtartását is szolgálja. Aki közelebbről is kíváncsi a munkájukra, a szamárháti látogatóközpontban meggyőződhet a program sikerességéről.