Odúlakócsalók

Sok magyar gazda él is a lehetőséggel. Magukon meg a szomszédokon is segítenek ezzel, hiszen például a rozsdafarkú vagy a cinege nemcsak a saját kertjében pusztítja a kártevőket, hanem a távolabbi területeken is.

Egy cinkepár évente például akár ötven-hatvan kiló hernyót, lepkepetét, lárvát, mindenféle rovart etet fel a fiókáival, munkájukat semmilyen szerrel vagy eljárással nem lehet pótolni. A mesterséges odúkkal ráadásul helyben is tarthatjuk őket, nem kényszerülnek kóborlásra, aminek télen különös jelentősége, hogy azokban éjszakáznak.

Ám, mint az embernek, nekik is tér kell: egy hektár három-négy fészekaljat képes eltartani – a nagyobb testű, nagyobb táplálékigényű madarakból értelemszerűen kevesebbet.

Éppen ezért vágja mellbe az embert, amikor azt látja, hogy egy-egy fán, facsoporton ötven-hatvan mesterséges fészekodú lóg. Köztük olyanok is, amelyekből tíz hektárra is elég egy. Nyilvánvaló, hogy jó része üres marad, azaz kidobott pénz a harminc-negyven euró. És nyilvánvaló az is, hogy aki erre a pénzre pályázott, azt nem a madárvédelem vezérelte, hanem a haszon. Egy-egy ilyen odú néhány száz, esetleg 1-2 ezer forintból kijön – a többi meg marad a zsebben. Száz odúnál már egészen szép kis zsebpénz. A pályázati pénzek rendeltetésszerű felhasználását ellenőrző hazai hivatalnokok ezt nem veszik észre?