Kertésznaptár: Ne vegyük az éretlent!

- Eljött az ideje gumós évelőink átültetésének, mint amilyen a pünkösdi rózsa, a császárkorona és a korbácsliliom. Ügyeljünk, hogy szaporítóanyaguk legföljebb 20 centire kerüljön a földbe, mert ha a szárak alján lévő rügyek túlságosan mélyre jutnak, nem hoznak majd virágot. Fogjunk magot a korábban elvirágzott és mostanra már magot érlelő egynyári és évelő virágainkról.

- A hónap végén már szaporíthatjuk a köszmétét. A bokrok jól fejlett, félig elfásodott hajtásaiból vágjunk 20 centis darabokat (dugványokat). Ha úgynevezett kalapácsos dugványt vágunk (azaz az egyes dugványvesszők végén 3 centinyi gallyrészt hagyunk), erőteljesebb lesz a gyökeresedés. A dugványokat függőlegesen süllyesszük a korábban felásott földbe (a kijelölt dugványiskolában) úgy, hogy csúcsuk a talaj szintjén legyen. Az így elültetett dugványok körül tömörítsük, majd öntözzük be a talajt, és fedjük a dugványokat 10 centi magas bakháttal a kiszáradás, illetve a téli fagy ellen.

- Díszcserjéink közül jó néhányat bujtással szaporíthatunk, amihez már ezekben a napokban hozzáfoghatunk. A most lebujtatott bokorrész október végére akkora gyökérzetet fejleszt, hogy leválasztható lesz az anyatőről. A madárbirs lehajló, talajjal érintkező hajtásai, vesszői például maguktól is legyökeresednek. A rózsalonc, az aranyvessző, a hóbogyó vagy a labdarózsa vesszői ugyan maguktól nem gyökeresednek, de lebujtva igen. Ehhez a bujtásra kiszemelt vessző (vagy idősebb koronarész) irányában, az anyanövény mellett ásóval a talajba szúrunk, és az ásótest oldalirányú mozgatásával néhány centi széles rést nyitunk. Ebbe hajlítjuk le a vesszőt ívesen, úgy, hogy csúcsa a felszín fölé emelkedjen, a meghajlított rész pedig a rés aljára kerüljön. Ezután a rést földdel betöltjük, lábbal tömörítjük és beöntözzük. Ha az így lebujtatott vessző nem akar a rés alján megmaradni, kampóval rögzítsük.