Szeszélyes a kertek királynője

– Másra számítottak? – kérdi Patai Roland mosollyal az arcán, miközben kiugrik a furgonjából. Talán némi csodálkozást látott rajtunk, amikor megpillantottuk, hiszen az ember nem egy „alig felnőtt” férfit képzel a dió mellé. A dió ugyanis a türelem gyümölcse, hiszen a diófának legalább tízévesnek kell lennie ahhoz, mire termésével meg lehet célozni a piacot az általános fajtákkal. Nem véletlen tehát, hogy a hazai diótermesztést túlnyomóan az idősebb korosztály műveli – Roland a maga 28 évével az egyik legfiatalabb biodió-termesztőnek számít Magyarországon. 

– Az egész családunk vonzódott a mezőgazdasághoz, nagypapám téeszelnök volt, édesapám pedig szőlészettel foglalkozik több évtizede. Én mégis más területen kezdtem a tanulmányaimat, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán végeztem – emlékszik vissza a kezdetekre a Bionuss Hungary Kft. gyártásvezetője. – De hamar rájöttem, hogy a műszaki beállítottságomon túl igazán a mezőgazdasággal szeretnék foglalkozni, azon belül a kertészeti kultúrák termesztésével és feldolgozásával. Ennek érdekében több mezőgazdasági végzettséget szereztem. A diót mint kertészeti kultúrát majd’ egy éven át vizsgálgattam, mire sikerült belevágnom és hozzájutnom egy nagyobb területhez. A húszéves fákból álló dióst vegyszermentesen kezelem, ami növeli a dióból kinyerhető dióbél értékét a külföldi piacokon mint biotermék. Sajnos a magyar piacon a bio minőségű dióbél a magasabb ára miatt nem annyira keresett. Elindulunk a hevesi tízhektáros ültetvényen. A diófák lombjai egymást érik, ameddig a szem ellát, diófák sorakoznak. Idilli helyre érkeztünk. Hetekig vártunk erre a napra, hogy ne essen az eső, sokáig úgy tűnt, hogy a hatalmas sár miatt ez az ősz nem kedvez a látogatásunknak. A szakirodalom szerint 800–1000 milliméter éves csapadék szükséges ahhoz, hogy megfelelő legyen a dió terméshozama. Az a legkedvezőbb, ha a levegő száraz, a talaj pedig üde, nedves. Idén a hirtelen lezúduló esők és a forró nappalok uralták az időjárást, ezért a magas páratartalom miatt fokozottan kellett védekezni a gnomónia és a xantomonasz betegségek ellen, amelyek talán a legveszélyesebb ellenségei a diónak. Ettől függetlenül ez az év nagyon száraz volt, locsolni kellett ahhoz, hogy megfelelő minőségű dióbél kerüljön a piacra. 

– Egy átlagos évben, betakarításkor 20–30 százalékos a dió víztartalma, ami esős időben elérheti a 40 százalékot is. Ezt megfelelő szárítással 10 százalék alá kell csökkenteni, akkor kapjuk az elvárható minőséget. A dióhullást követően három napnál tovább nem maradhat a földön a leesett termés, különben barnulni kezd, ami ront a feldolgozásra váró dió minőségi besorolásán – magyarázza szakértőn Patai Roland, miközben meg-megáll, nézegeti a fák levelét, megtör egy-egy diót. 

Sokan azt tartják, hogy a dió igénytelen növény, hiszen az út szélén is megterem, nem kell vele sokat vacakolni. Az intenzív ültetvényekre ez egyáltalán nem érvényes, ott a dió alapos hozzáértést igénylő gyümölcs. 

A modern technológia a dió betakarítását és feldolgozását is elérte, speciális rázógéppel „szedik” a gyümölcsöt. A rázást egy traktorra rögzített hevederrel végzik, így kevésbé sérülnek a fák. Utána egy önjáró betakarítógéppel összeszedik a lehullott terméseket, de a kézi munka innen sem hiányozhat. Néhány asszony megy a szedőgép után, és kapkodják a földről az otthagyott példányokat. 

– Nekünk nincs időnk beszélgetni, alig egy hónapig tart a betakarítás, sietnünk kell – mondják szinte egyszerre. Próbálom tartani velük a rohamtempót, és megtudakolni, hogy régebben mennyire volt népszerű a dió Hevesen. Azt mondják, nem nagyon, az utak és a mezők szélén akadt elvétve néhány fa, a termésével leginkább karácsonykor és húsvétkor találkoztak. 

– Az édesanyám ültetett egy diófát a lányom háza elé, hogy évtizedek múlva is emlékezzünk rá – meséli egyikük a személyes történetet. Minden esély megvan erre, hiszen a diófa akár 80–90 évig is elél, egyes példányok 150-ig – az intenzív ültetvényeken viszont „csak” harminc évig lehet megfelelő termőképességről beszélni. 

Magyarországon a Milotai 10-es, az Alsószentiváni 117-es és a Tiszacsécsi 83-as a legnépszerűbb fajta. Patai Roland ültetvényén is ezek a példányok virítanak, az első kettőt a hetvenes években nemesítette Szentiványi Péter. A rossz és a jó dió játszva elkülöníthető, a súlya alapján következtethetünk a frissességére, ugyanis a friss példányok nehezebbek, a belük színe pedig világosabb. 

– A feldolgozást követően a világos színű dióbél a legdrágább, azok közül is a feles osztályozású. A Milotai 10-es az egyik legpiacképesebb fajtánk a dióbél világos színe miatt. Cégünk elsősorban Európába exportál, az idén 60–70 tonna bio minősítésű héjas diót dolgozunk föl. A nemes diónak 45–50 százaléka az értékes bél, amiért kétszer-háromszor annyit is fizethetnek, mint a héjas változatáért. Érthető, hiszen költséges feldolgozóüzem és alapos emberi munka van a háttérben. Az elmúlt évekről elmondható, hogy a dióbél – legyen az hagyományos vagy bio – évről évre tartja az árát. Nagyon eltérő a hagyományos dióbél felvevői ára, általában a fővárosban a legdrágább. Most például Budapesten 3200–3400 forint körül mozog a kilónkénti ár, míg Egerben 1600–1800 forintot kérnek érte. 

Magyarországon a nagyobb feldolgozók mintegy 80 százaléka héjasan értékesíti a diót, és csak a nem export minőségű példányokat dolgozzák föl. Kevés olyan feldolgozó van, mint a Bionuss Hungary Kft., ahol az összes héjas dió dióbél formájában kerül a piacra bio minőségben. Emellett bérfeldolgozással is foglalkozik. 

A dió minőségét nemcsak az időjárás és a munka minősége határozza meg, hanem a talajé is. Patai Roland évente visz talajmintát a gyöngyösi kutatóintézetbe, hogy megtudja, tápanyagban elég gazdag-e, nem túl savas és nem túl lúgos. A hevesi ültetvény egy részén, a túl szikes talaj miatt, a fák gyökérzete nem érezte jól magát, és egy évtizeddel ezelőtt jó néhány példány kihalt. 

Jól emlékszik erre az időszakra Gonda Zoltán, aki a gyártásvezető jobb kezének számít. Úgy ismeri a fákat, mint a tenyerét. Szinte követhetetlen, ahogyan sorolja, mi történt a 6-os sorban a ketteskével, a 19-esben a „szerelmesek” milyen kataklizmán estek át, és a 27-esben hogyan gyógyítottak hosszú ideig egy megrepedt törzsű példányt. 

– A dió szeszélyes növény, nemhiába hívják a kertek királynőjének. Higgye el nekem, lelke van. Ha nem jókor, például túl enyhe időben metszik a fákat, akkor szemmel láthatóan sírnak. A diófa leveléből párolgó olajnak bizonyítottan nyugtató hatása van, mindig érzem, amikor reggelenként megérkezem – miközben mesél, érdes kezével végigsimít egy levelet. – A legszebb, amikor tavasszal bojtosodnak, még mielőtt megjelenik rajtuk a levél. Sokszor csak beállok a fák közé, nézem a beszüremkedő napot, és gyönyörködöm bennük. 

Gonda Zoltán – aki sokáig kórházi szakápolóként dolgozott – azt vallja, nem lehet kizsigerelni sem az embert, sem a diót. Aztán máris pattan a traktorra, mert még össze kell szednie a ládákat, amelyekbe az asszonyok összegyűjtötték a maradék diót. 

A feldolgozás már nem Hevesen, hanem a közeli Egerben történik. Olyan az ipari területen lévő épület belülről, mintha gyógyszergyárba lépnénk. Szinte még érezni a falfesték illatát, kesztyűben dolgozik mindenki, a ládák tiszta nejlonnal béleltek, még azok is, ahova a szemét megy. Az ültetvényekről beérkezett dió rögtön egy kinti szalagon landol, ahonnan a mosósorra megy. Hihetetlen, mennyi sár és egyéb hulladék távozik, dagonyázni lehetne a szennyet gyűjtő ládákban. A diók csak tisztán gurulhatnak az épületbe, ott rögtön mennek a szárítóba. Patai Roland szerint ezen a fázison áll vagy bukik, hogy milyen minőségű lesz a dió. Ha túlszárítják, veszíthet a beltartalomból, ha pedig nem szárítják ki eléggé, akkor megbarnul a belseje és avasodhat, penészedhet. A hatalmas, háromszintes szerkezetet vegyes tüzelésű kazánnal fűtik, állandóan 34–37 fokon tartják. A szárítási idő a beérkezett dió nedvességétől függ, átlagosan két nap. 

A leszárított dió szalagon kerül az osztályzóba, ami a törés és a gépek megfelelő beállítása miatt nélkülözhetetlen. A törést követően a héj eltávolítása is gépekkel történik. A megtisztított diót még kétszer átfuttatják egy olyan gépezeten, amely levegőt fúj ki, ezzel szabadítják meg a dióbelet végérvényesen a törmelékektől és az apró portól. A feleseket, a negyed- és nyolcadméretű dióbeleket külön válogatják. Lassan megy a futószalag, mégis meglehetősen gyorsan kell válogatni a kisebb-nagyobb darabokat. A nők állva, igencsak rutinosan különítik el a dióbelet a héjtól, illetve a nem megfelelő minőségű daraboktól. Egyikük elárulta, hogy amikor idekerült, igencsak rákapott a dióra, mert nem lehetett neki ellenállni. De amikor a családja két hét után közölte, jobb, ha vigyáz a vonalaira, nehezen ugyan, de lemondott erről az élvezetről. 

A mondás azt tartja, hogy diót nem magának ültet az ember, hanem az unokáinak. Patai Roland a jövőben sem kicsiben gondolkozik, ha az élet úgy hozza, szeretne még egy nagyobb ültetvényt telepíteni. Hogy a gyerekek és az unokák ne is tudjanak mással foglalkozni, csak a dióval.


BICZÓ HENRIETT
RIPORTJA 

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI