Harangok pepitában

Szép, ritka és veszélyeztetett növényünk a mocsári kockás liliom, nagyon is rászolgált arra, hogy – a Magyar Természettudományi Múzeum szervezésében lezajlott szavazás eredményeként – az Év Vadvirága 2016 címet viselje.

Zöld FöldValló László2016. 02. 16. kedd2016. 02. 16.
Harangok pepitában

A liliomfélék családjába tartozik, olyan közismert rokonsággal, mint a liliomok, a tulipánok és a császárkoronák. Hagymás évelő, mogyorónyi méretű, gömbölyű hagymája mérgező. Mivel a mocsári kockásliliom a nemzetség egyetlen hazai vadon élő faja, megérdemli a kitüntetett figyelmet, a kiemelt védelmet; néhány éve tízezerről ötvenezer forintra változtatták természetvédelmi értékét.

Igen, mert sok más gyönyörű vadvirágainkkal együtt növényünk élettere is erősen leszűkült, a mocsárlecsapolások, a gyepfeltörések, a tereprendező, talajjavító munkálatok következtében Európa-szerte igen megritkult, hazánkban a Beregtől a Bükkön át a Mátráig, illetve az ország délnyugati részén, a Kemenesháttól a Mohácsi-szigetig terjedő térségben találkozhatunk példányaival (nedves réteken, ligeterdőkben), máshonnan szinte teljesen hiányzik. Pedig igazán nem mindennapi jelenség; a 15–30 centire megnövő száron képződött, harang formájú virága bókoló, vörösbarnás, rózsaszínes „kockákkal” foltozott. (Egyes történészek szerint róla mintázták Horvátország címerét.) Gyakran március végétől virágzik. Fölálló, bunkószerű toktermése a nyár elejére fejlődik ki, és ez még akkor is jelzi jelenlétét egy darabig, ha a növény (nyár közepére) teljesen leszárad.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek