Mosómedve, borz, sün, nyest és a többiek - Velünk élő vadállatok

Mostanra azonban olyannyira elpusztult, leszűkült egy-egy emlősfaj természetes élőhelye és vele a táplálékforrása, hogy jószerivel nincs hova mennie, így megélhetésnek nem marad más számára, mint az ember lakta környezet. Ilyenformán már szinte nem is meglepő az Egyesült Államokban a rendszeresen kukázó mosómedve (amely egyébként az elhagyott épületeket vette birtokba). Hasonlóan mindennapos Angliában a belvárosi parkokban tanyát vert, bokrok között surranó róka látványa. 

Romániában ugyan a barna medvék még nem számítanak városi lakosnak, de egyre gyakrabban bukkannak föl a településeken, már a nyári időszakban is. Igen, mert az erdőt járó emberek összegyűjtenek szinte minden medveeleséget (gombát, málnát, áfonyát, szamócát), így szegény mackónak csak az éhkopp marad. 

A városokban megjelenő emlősfajok száma hazánkban is egyre gyarapodik. Talán meglepő, de eredetileg a sünök sem voltak városlakók, ma pedig már igen nagy számban élnek itt velünk. Ugyanígy a nagy pele, a mókus, a menyét, a nyest, sőt a szakembereink szerint az utóbbi évek fölmérései alapján már a vörös rókát és borzot is a városlakók között tarthatjuk számon. De nyomultak, pontosabban menekültek azok a szegény korai rőt denevérek is, amelyek – elveszítvén menedékül szolgáló barlangjaikat, a régi tornyok, épületek nyitott üregeit – az egyik esztergomi iskola falai között húzódó résekben kerestek téli szálláshelyet. S minthogy az épületet nemrég szigetelték, a több ezer denevért elzárták a külvilágtól, s a melegben fölébredő bőregerek az iskola belseje felé kerestek kiutat. Az építők és a természetvédők mentési munkálatokba fogtak ugyan, de így is több tucat védett denevér lett az áldozata az át nem gondolt épületszigetelésnek.