Trópusi margaréta

Az 1800-as években elkezdett nemesítése óta több ezer fajtája, illetve változata bűvöli el a gerberák szerelmeseit, amelyek a virágok színében és méretében különböznek egymástól. Növényünk a trópusok szülötte, a nemzetség (amely nevét Traugott Gerberről, a német természettudósról kapta) elsősorban Dél-Afrikában és Dél-Ázsiában terjedt el. S mint ilyen, fagyérzékeny évelő, és igen kényes. Mindenekelőtt fényigényes, de érzékeny a szélre (huzatra) is, így ha nyáron kivisszük a kertbe, föltétlenül szélárnyékba tegyük. Fontos tudni, hogy a nyári déli tűző nap is árt neki, ettől óvjuk.

A téli időszakban viszont a lakás legverőfényesebb részén adjunk helyet neki.

A gerbera tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő talajt kíván, nyáron igényli a rendszeres tápoldatozást. Erre már csak azért is rászorul, mert a sűrű és erős gyökérzete miatt igen rosszul tűri az átültetést, így az a kívánatos, ha minél tovább tartjuk az eredeti cserepében.

Télen azonban ritkábban adjunk vizébe tápoldatot, és kevesebbszer is öntözzük. Növényünk közepesen vízigényes ugyan, de arra ügyeljünk, hogy földje ne száradjon ki teljesen. A túlöntözés viszont, azaz a pangó víz megjelenése a cserépben a gyökerek pusztulását idézheti elő, ami főleg a téli időszakban jelent veszélyt. Nagyon tanácsos úgy locsolni, hogy a levelét ne érje víz, mert a lisztharmat könnyen megfertőzheti.