A Szabad Föld Kertje: Malacunk van

Régi, de mindig elhessegetett vágyunk volt, hogy disznót is tartsunk a ház körül. Már csak azért is, mert az országban fellelhető fajták felnőtt egyedei előbb-utóbb legalább kétmázsásra híznak, vagyis ahhoz túl nagyok, hogy megfelelő takarmánytermő terület nélkül gazdaságosan lehetne tartani őket. A másik szempont, hogy olyan erős, „malacbiztos” épületet és karámot kellene felhúzni, ami meghaladhatja erőnket, lehetőségeinket.

A klasszikus vietnami csüngőhasú fajtához pedig nem igazán vonzódott a család.

Aztán alig két hónapja családi barátaink Kaposvár mellé találkozóra hívtak minket, ahol visszautasíthatatlan ajánlatot kaptunk a Szabad Föld régi olvasójától, dr. Ballay Attilától. A korábban a helyi egyetemen is dolgozó agrárszakember már évtizedek óta gazdálkodik Somogyaszalón, nyugdíjas évei alatt komplett gazdaságot alakított ki, melyről többször is beszámolt lapunk.

Ballay Attila már vagy harminc éve foglalkozik a kistestű sertésfajta kitenyésztésével, illetve fenntartásával. (Jellemző a mai viszonyokra, hogy a legutóbbi állatszámlálás során kiderült: a bő 700 lakosú településen egyedül ő tart anyakocát.) Az alap a göttingeni törpesertés, akkoriban hozták be kutatási céllal a magyar egyetemek. Létezéséhez a vietnami és az Amerikában kialakított törpesertés szolgált. Takarmányozási és más állatkísérletekhez használták – a normál sertéshez képest minimális helyigény és takarmányozási költség mellett. Ballay Attila akkoriban ezekből vásárolt, keresztezte hazai fajtákkal, s azóta folyamatosan fenntartja az állományt. Célját teljesítette: olyan fajtát nevelt, amelyik nem hízik 80–120 kilónál nagyobbra, igénytelen a takarmányozásra, megfelelő szaporaságú és a húsminősége kiváló. A fajtákból és a tartásmódból adódóan ezek a sertések lassan nőnek, vagyis nem öt hónapos korukra érik el vágósúlyukat, de nem is kell őket ehhez „szupertápokkal” etetni. Míg korábban – hogy elkerülje a beltenyésztést – általában hússertésfajtákkal frissítette az állomány genetikáját – úgynevezett cseppvérkeresztezéssel –, ezúttal duroc- és mangalicaspermával is termékenyített. Így két vonal alakult ki: az egyik a durocra jellemző vöröses színt, masszív láb- és vázszerkezetet, megfelelő húsformákat és szaporaságot mutat, míg a mangalicavonal a fajta gyengébb szaporaságát, a malacok csíkoltságát, a jó hús- és zsírminőséget, az ellenálló képességet, a takarmányok iránti jó értelemben vett igénytelenséget hozta magával.

Így lett hát szerencsénk, s a napokban egy 15 kilós vöröses emsével és egy 20 kilós fehér alapon pöttyös kanival tértünk haza. Egyelőre ideiglenes szállásukon jól érzik magukat, s valóban mindent megesznek, amit a kert ad, de a legnagyobb kedvencük – minő csoda! – a disznóparéj és a csalán, s imádják a mostanság virágzó, vastag és lédús levélszárat hozó csomós ebírt, kakasláb- és parlagfüvet is. Régi gazdájuknál szemes kukoricát, árpát kaptak, nálunk darált kukoricát, árpát, tört borsót és napraforgót tartalmazó keveréken élnek. Csendes, nyugodt állatok.

Célunk, hogy a néhány hónap múlva ivarérett állatokat szaporítsuk, az utódok egy részéből tenyésztésre alkalmas állatokat válogassunk ki somogyaszalói gazdájuk számára, s persze néhányat magunknak hizlaljunk fel. Tehát eleve tenyészállatokat szereztünk be, nemcsak hizlalni akarunk, hanem szaporítani is, ezzel a folyamatos vágóállat-termelést szeretnénk fenntartani. Így voltunk ezzel a nyulaink esetében is, és szintén ez a célunk a kecskénkkel, fürjeinkkel, kacsáinkkal, tyúkjainkkal is.

Új állataink megmozgatták e sorok íróinak izmait. Ugyanis hetekig ad munkát a régóta tervezett, de folyamatosan halogatott ólépítés: alapot ásunk, betonozunk, falazunk, ácsolunk, tetőt fedünk. Olyan fedett, oldalt nyitott ólat építünk, ahol elférnek sertéseink, lesz hely a kecskének, kacsáknak, s még a zárt szemestakarmány-tárolót is kialakítjuk. Az állatok felett lehetőség nyílik a szalmabálák, a széna tárolására. És nem mellesleg: felhasználunk minden téglát, cserepet, fémet, faanyagot, ablakot, ajtót, melyek eddig csak a helyet foglalták a kertünkben, melléképületeinkben.