Invázió kertben, házban

Új rovarfajok írnak le klasszikus karriert Magyarországon. Ahogyan lenni szokott: ha megjelenik egy új faj az adott területen, az első időkben robbanásszerűen felszaporodik, mivel ekkor még nincs ellensége, ami gyérítené. Így jártunk az utóbbi négy-öt évben az amerikai lepkekabócával, a bikakabócával, a szőlőkabócával, a harlekinkaticával – melyekről az idén már többször írtunk –, ám most szólni kell a zöld vándorpoloskáról is. Ez a faj 2002-ben került az országba, aztán gyorsan felszaporodott, és a gyümölcsöktől kezdve a paradicsomig, a szilvától a káposztafélékig minden növényt és növényi részt a szívogatásával károsít. A szőlő sem kivétel: aki mostanában szüretelt, bizonyosan találkozott vele.

A faj csak felnőttként zöld, illetve zöldesbarnás, s ha jól megnézzük, néhány kisebb fehér pötty látható rajta. Lárvája, amellyel szinte egész nyáron és még napjainkban is találkozhatunk, fekete és több, szinte világító fehér pont látható rajta. A faj eredetileg a trópusokon terjedt el, nem bizonyítottan Etiópiában őshonos, de a gyümölcs- és zöldségszállítmányokkal világszerte eljutott.

A faj egyedei napjainkban – telelőhelyet keresve – egyre inkább a házainkba, lakásainkba akarnak beköltözni. A gond az, hogy nemcsak a növényeinket károsítják, de veszély esetén kellemetlen poloskaszagot is kibocsátanak. Amennyiben például a szőlőfürtök közé szorulva a darálóba kerülnek, ha sok van belőlük, még a must is büdös lesz tőlük – vagyis a borunkat is tönkretehetik.

A honos katicafajainkat lassan kiszorító harlekinkatica is sokkalta büdösebb, még inkább agresszívabb, falánkabb sokpettyes, a fehértől a sárgán át okkeres, pirosas színű állatok. Amikor holland üvegházakba telepítették, a falánkságukat biológiai fegyverként akarták használni a zöldségféléket károsító tetvek és más rovarok ellen. Egy ideig működött is az ötlet, ám több példányuk kiszabadult, s mára már az egész kontinenst elárasztották. Nálunk is évek óta terjeszkednek, senki nem örül nekik. Elárasztják a házaink falát, kezdenek beköltözni a védett helyekre. Közben néha belénk is haraphatnak, bár ez azért nem általános. A katicáknak végzetes is lehet a velük való találkozás: a harlekinkatica lárvája, felnőtt egyedei egyaránt ragadozók, de nemcsak a tetveket, hanem akár saját társaikat is képesek elejteni, megenni.

És mint tapasztaltuk, az új jövevények – a fent említetteken kívül van még legalább két tucat faja is – egyelőre szabadon terjeszkednek, szaporodnak, nincs betegségük, ellenségük, ellenszerük. Aztán egyszer, ha szerencsénk lesz, kialakul majd az egyensúly. De az is lehet, hogy úgy járunk némelyikkel, mint a krumplibogárral, aminek az emberen kívül nincs és nem is alakult ki igazi honi károsítója.