Beszél az erdő - Wood Wide Web: áradnak az üzenetek az erdők világhálóján

A bús őszi szél csupán lírai víziókban beszél a fákkal, miként költői ábránd az is, hogy nyögnek a lombok, integetnek az ágak, kérdez a juhar, válaszol a szil, miközben alszik a berek és reszket a kőris. Másfelől: a kapcsolatteremtés „emberi vonása” mégiscsak jellemző a fákra is.

Dr. Victor András biológus, egyetemi oktató azt mondja: minden élőlény – legyen az ember, állat, növény – a másikkal együttműködve létezhet csak. A kölcsönös „figyelem” ugyanis előnyös lehet számukra. A fák is ilyen szuperorganizmusok, összefonódó rendszerek. Szimbiózisban élnek, ha úgy tetszik: társas lények.

Igaz, nincs idegrendszerük, érzékszerveik sincsenek, de valahogy mégis reagálnak. Például, ha baj éri őket. Sőt növénytársaiknak, ágas rokonaiknak jelzik a veszélyeket.

Tudósok az afrikai szavannákon megfigyelték: legelés közben a zsiráfok egyszer csak abbahagyják az ernyős akácia tépkedését, továbblépdelnek élelemért. De nem a következő fához, jóval távolabb folytatják a magasba nyúló lakmározást. Hogy miért? Az akáciák, hogy elűzzék a zsiráfokat, válaszcsapásul az ágrágásra méreganyagokat juttatnak a leveleikbe.

Ez lassú folyamat, s az állatok még a hatása előtt lelépnek. Ráadásul a megtépázott akácia etilént bocsát ki, amivel a szomszéd fáknak „üzen”: készüljenek a védekezésre. Azok veszik is a jelzést, s már előre felhalmozzák leveleikben a méreganyagot. A zsiráf pedig messzebb vonul, oda, ahova a fák „figyelmeztető harci gázából” – ami amúgy a rágási sebekből szabadul fel – már nem jut.

Persze a fatársadalom más tagjai is oltalmazzák magukat és a környezetüket is – ha belegondolunk, ebben tényleg nincs semmi emberi, ez a „felebaráti növényi szeretet”.

Abban viszont már van valami humán hasonlóság: a fák üzenetei kémiai jellegűek – így működnek a mi hormonjaink is.

– Ha a hernyóáradat megtámad egy tölgyet, a rágás biokémiai változásokat indít el, ettől a fa sejtjeiben élénkül a csersavtermelődés, s kerül belőle a kéregbe, a levelekbe is. Ezt nem szeretik a hernyók, ez a „cserzőanyag” nehezíti az emésztésüket. Ám órákba is telhet, mire a fa „védőszere” hatni kezd. Sérülés esetén az emberi idegrendszer reakciója sokkal gyorsabb, milliszekundumos sebességű – magyarázza Victor András.

A fák másképpen is támogatják egymást. Példát említ a biológus: egyes növényeknek nincs hajszálgyökerük, amelyekkel felszívhatnák a táplálékot a talajból. Átveszik ezt a feladatot a talajlakó gombák: rátelepülnek a fa gyökerére, összenőnek vele, s megmentik az éhhaláltól, a kiszáradástól. Ezek alig látható gombafonalak, az élővilág „föld alatti taxisai”.

Hatalmas szállítóhálózattal továbbítják a „híreket” gyökérről gyökérre a rovarveszélyről vagy a tápanyaghiányról. Védelmezik a növényeket, mindenkit mindenkivel összekötnek, megteremtik a maguk „szociális és egészségügyi rendszerét”. Ha egy fa beteg, a gombaháló gondoskodik róla, és az ép, gazdag fától az elesett, szegény fa felé áramoltatja a tápanyagot.

A tudomány (az internet univerzumából – World Wide Web – merítve a fogalmat) már nevet is adott a föld alatti élőhálózatnak: Wood Wide Web – azaz az erdők világhálója. Kutatók állítják: egyetlen teáskanálnyi erdei földben több kilométernyi gombafonal létezik. S már egyetlen gomba is képes négyzetkilométernyi területen terjeszkedni, egész erdőket összekötni a talaj mélyén, mint a pagonyok legkreatívabb és legérzékenyebb kommunikációs vezetője.