Lesből támad a kedvenc

Tehát a hazai vizeinkben legnagyobbra növő halfaj nyert. A harcsa – több neve is bevett, így a leső, a szürke, a folyami, a tőkés, a puma-, a pozsár-, sárgaharcsa is – méretét is jelölik egyes nevek, hiszen a kisebbeket hívják purdénak, kuprinak, kupaknak, kuppancsnak is. Sőt a színváltozatai szerint is akad megkülönböztetés: a világos a szőke, a karcsú sötét a sebes harcsa, a feketéset köviharcsának is nevezik.

Nem mindig a harcsa volt a legnagyobb halunk – igaz, a viza csak ívni járt fel folyóinkba a Fekete-tengerből, amíg ebben meg nem gátolta a vaskapui gátrendszer. Sokáig él, folyóban, tóban egyaránt megtalálja a helyét, régen akár a három métert is elérte és a két mázsát is ütötte. Manapság is fognak szinte minden évben bő kétméteres, mázsányi példányokat, bár kevesebbet, mint régen.

Hosszú bajuszhoz hasonló tapogatóiról mindenki ismeri. Sok legenda él róla, még az is, hogy nagyra növő példányainak óriási szájában olykor fürdőző kisgyermekek, kutyák is eltűntek már. Az biztos, hogy vízi madarakat képes zsákmányolni, de akár a víz szélén szomját oltókra is ráveti magát. A vizek élőlényei közül egy sincs biztonságban, mondhatjuk, vizeink csúcsragadozója. Ikráit általában júniusban rakja le – népi megfigyelés szerint: amikor az akác virágzik –, többnyire a partoldalakban lévő üregeknél, a fűz- és nyárfák sűrű, bojtos, szabadon lebegő gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát.

Megoldották már a harcsa mesterséges szaporítását is, amit a magyarok fejlesztettek ki. Élen járunk a mesterséges, intenzív harcsatenyésztésben is, a tógazdasági és a medencés áruharcsatermeléshez szükséges technológia alkalmazásában.

Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát az egyik legkedveltebb étkezési halunkká tette.