Takhik vaskori tájban

Számos vadaspark, állatkert és kutatóintézet tart ma Przsevalszkij-lovat, mely össznépessége immár eléri az 1500 példányt. Ez nagy eredmény ahhoz képest, hogy 1969-ben a vadonból kihaltnak tekintették, s már csak állatkertekben, vadasparkokban maradt fenn belőlük néhány példány.

Zöld FöldValló László2017. 01. 17. kedd2017. 01. 17.
Takhik vaskori tájban

Szaporításuk, visszatelepítésük ezekből indult 1977 után, majd érte el a mai népességet.

Napjainkban a világ sok helyén élnek példányai, így Észak-Walesben is, egy vaskori település térségében. A helyi erdészeti hivatal terve, hogy újjáélessze a hajdani vaskori tájat, amikor ezek az állatok nemcsak ott, de egész Britannia területén szabadon kószáltak. De elbüszkélkedhetünk mi is a Hortobágyi Nemzeti Parkban tartott állományunkkal, melyből tavaly ősszel szállítottunk 14 állatot Oroszországba, az Orenburg melletti vadrezervátum számára.

A Przsevalszkij-ló a házi ló legközelebbi vadon élő rokona, amelyet soha nem sikerült háziasítani. Így maradt meg vadlónak, s nevezik takhinak, mongol vadlónak, illetve Przsevalszkij-lónak első természettudományos ismertetőjéről, Nyikolaj Przsevalszkij orosz tábornokról. Háziasított rokonához képest zömökebb testű, rövidebb lábú, marmagassága 130 centi, hossza 2 méter, súlya 350 kiló.

A lovak a vadonban csapatban élnek, amely az uralkodó ménből, néhány kancából és azok csikóiból áll. Területfoglalók, a kiszemelt térségen belül élnek, legelnek, jártukban-keltükben napi 5-10 kilométert is megtesznek. Amikor elérik az ivarérett kort, a kanca- és a méncsikók (azaz a nőstény és hím példányok) egyaránt elhagyják a szülőcsapatot (nemritkán az uralkodó mén fenyegetésére). Új vadlócsapatot keresnek vagy alkotnak, abban szaporodnak.

Ezek is érdekelhetnek