Szivárvány csövekből milyen lesz a pattogatott kukorica?

Gondoljunk csak a rózsaszín, kék vagy zöld színekben pompázó díszkáposztákra, a sárga, sőt fekete paradicsomra, a rózsaszín, sárga vagy éppenséggel zöld rózsájú karfiolra, a bordó sárgarépára, vagy a dísztökökre, amelyeknek szín- és formagazdagsága különösen bámulatba ejtő. A szokványostól eltérő termésszín természetes előfordulása régi keletű, ezek közé tartozik például a piros maghéjszínű dió, a piros szemű kukorica.

Ilyenekre bukkanni ritkaságszámba ment, s voltak helyek, ahol játékos jóslási jelentőséget is tulajdonítottak ezeknek. Különösen a piros kukoricának, mégpedig azokban az időkben, amikor a betakarított és a ház udvarán felhalmozott kukoricát ismerősök, szomszédok, rokonok egymást kisegítve, kalákában fosztották a langyos őszi estéken. Az a lány, aki a fosztás során három piros csövet is talált, erősen remélhette, hogy hamarosan férjhez megy. De a talált piros csövek száma utalhatott a születendő gyermekek számára is.

Napjainkban a piros kukoricacső már nem élénkíti meg a képzeletet, ámde az a kukorica, amelyet Carl Barnes amerikai gazdálkodó nemesített, bízvást felkelti az érdeklődést.

Az ő csövein ugyanis a szemek a szivárvány színeiben ragyognak, mégpedig a héjban felhalmozódott különböző színű festékanyagoknak köszönhetően.

Mivel csak a maghéj színes, így ha kipattogtatnánk, közönséges fehér pattogatott kukoricát kapnánk.