Virágmező hófehérben

Hazánkban gyakori, a hegy- és dombvidéki erdőket éppúgy ékesíti, mint az alföldi folyókat kísérő ártéri ligeterdőket. Kicsi, átlagosan 10-20 centire növő hagymás évelő, a feketés barna színű, ovális hagymákból 2-3 sötétzöld levélke hajt, köztük emelkedik a szár, amelynek kocsányán egyetlen harang alakú fehér virág bókol. Korán fakad és már februárban nyitja szirmait, a hamar ébredő rovarok nagy örömére.

A hóvirágnak sok faja és fajtája ismert (mivel a szabad természetben könnyen kereszteződik), ezeket megkülönböztetni még a szakemberek számára is kemény dió. A kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) nálunk őshonos, s volt idő, amikor ennek csokrait (a zömét a Mecsek lejtőin gyűjtötték) árulták széltében-hosszában Budapest utcáin.

A vége az lett, a gátlástalan gyűjtők úgy feldúlták a virágok termőhelyeit, hogy már a kipusztulásuktól kellett tartani. Így 2005-ben védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 10 ezer forint. De szükségtelen is az erdőkben gyűjteni, hiszen a kertészeti árudákban több nemesített fajtája kapható, amelyek ráadásul nagy virágot hoznak és tovább is virítanak, mint az őshonos változat. Ezek a sarjhagymáikról, illetve a kis toktermésben fejlődő magvaikról egyaránt szaporíthatók. Mint a hagymásokat általában, a hóvirág hagymáit is kora ősszel ültessük el (október elejéig, mert később a földbe kerülve a következő tavasszal nem hoz virágot). Ültethetjük sorban vagy csoportosan (egy nagyobb gödörbe 6-8 hagymát téve), fontos, hogy a hagymák között 5-10 centis távolságot hagyjunk. Fiókhagymái révén a hóvirág hamarosan benövi a környező teret (szőnyeget alkot), a fiókhagymákat négyévente egyszer érdemes szétültetni, így is növelve a növény termőfelületét.