Balogh Géza: Sváb szőlő

De gyermekkorom óta különös kapcsolatok fűznek a szőlőhöz, legyen az a Dunántúlon, a Hegyalján, Erdélyben vagy otthon, a Kraszna mentén. Ha elhanyagolt parcellákat látok, kiszállok az autóból, veszem az ollót, vagy jobb híján a kést, s nekiállok rendet vágni a szabálytalanul futó venyigék közt.

Valószínűleg gyermekkorom gyönyörű szőlői a ludasok. Csak a mi falunkban, Ópályiban ott volt a Lovas-hegy, a Vágott-hegy, a Cinkés-hegy, a Tulipán, a Liget, s a legpompásabb, a Töviskes, ahol nagyapámnak is volt egy szép, nagy parcellája. De jött a téesz, ami még nem is lett volna nagy baj, de a járás vezetői kitalálták, hogy a szocialista nagyüzemi gazdálkodás meghonosítását pont a mi falunkban kezdik. Nekiálltak hát az amúgy semmi másra nem, csak szőlő- meg almatermesztésre való homokdombok legyalulásához.

Sokáig irigykedve néztem más falvak megmaradt szőlőhegyeit, de aztán azokat is kezdték mindinkább elhanyagolni – mára már nem is maradt épen szinte egy sem a nyírségi homokon. Legtovább talán még a mérki bírta, de aztán az öreg svábok elfáradtak, kikoptak, a fiatalabbja meg fütyöl a régi szőlőkre.

Pár éve még gondoztak három-négy táblát, de mára már ott is vaddohány nő meg fényes sás, csillagpázsit. A szőlő azonban szívós fajta, a még mindig élő vesszők egészen a korhadó meggy- és szilvafák tetejéig kúsznak – azokat próbálom most megrendszabályozni. Közben pedig az öreg Szolomájerekre, Heinrichekre, Freundokra gondolok, akiknek ősei 1770 táján jelentek meg Mérken, de az ő nagyszüleik már jóval korábban. A pontos dátumot is tudjuk: a Bodeni-tó melletti felsősváb területekről 1712. július 14-én érkeztek Nagykárolyba, Károlyi Sándor gróf birtokára.

Itt és a közeli falvakban háromszáz család, másfél ezer fő telepedett le. Károlyon kívül velük népesült be a Rákóczi-szabadságharc során jórészt kipusztult Csanálos, Mezőfény, Nagymajtény, Kaplony és Mezőpetri. A betelepítést a gróf fia, majd az unokája is folytatta, így éledt fel többek közt Vállaj, majd a szomszédos Mérk is. A Károlyiak a faluba letelepedőknek tíz év mentességet ajánlottak, ezen felül házat és földet kaptak, ami nagy szó volt, hiszen a 18. században Magyarországon csak nemes lehetett földtulajdonos. Igaz, a házhely a grófé maradt, és a harminchét holdas birtokot is csak bérben művelhették, de mindez óriási könnyebbség volt a felső-sváb körülményekhez képest, ahol nem egy helyen heti öt napot robotoltak a földesúr földjein. A szatmári svábok kiváló szőlőművelők is voltak, a megye délkeleti tájain, a Bükkalján valóságos borpincefalvakat alakítottak ki. De nemcsak a hegyi lankákon, hanem Szatmár nyíri részén is virágzott a szőlőművelés.

Az országhatár túlsó oldalán, Nagykárolyban, Csanáloson, Szaniszlón, s legfőképp Mezőfényen ma is gondozott szőlőtáblákat látni, a károlyi és a fényi bor országos versenyeken is kiválóan szerepel.

Ott szerepelhetne a mérki is, ha valaki újból kéz alá venné a még élő tőkéket. Lehet, hogy szólni kéne a fényieknek, károlyiaknak?