Munkára fogták a banánfát - Nagyon sokan voltak kíváncsiak a megnyitott telepre

Nagyobb sporteseményeken meg jobb koncerteken látni akkora tömeget, amekkora a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepénél gyűlt össze a víz világnapja apropóján. Az intézményhez vezető út mindkét oldalán egymást érik a pihenő autók, az utat ellepik a mindkét irányba haladó, volt és leendő látogatók.

A kapunál nagyjából 150–200 felnőtt és gyerek várja türelmesen, hogy beosszák egy következő csoportba. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi honfitársamat érdekli a szennyvíztisztítás.

Az ingyenes, csoportvezetéssel egybekötött látogatásra a cég honlapján lehetett előzetesen jelentkezni. Kezdetben 3600 helyet hirdettek meg, ám ezt később a nagy érdeklődés miatt felemelték négyezerre – tudom meg Bátori Marianna kommunikációs vezetőtől.

Bizonyára mindenki látott már légi felvételen ilyen műtárgyat: méretes, kör alakú medence, amelyben a víz fölött lassan forog egy híd, pontosabban egy hídszerű valami, annak csak egyik vége érinti a medence peremét. Látogatásunk során először egy ilyennél állunk meg.

A hídszerűség valójában a felső része a kotrólapátnak, mely forgás közben a medence tölcsér alakú aljáról tereli az iszapot a közepén levő kútba, ahonnan majd az iszapkezelő berendezésekbe kerül – magyarázza csoportunk vezetője, Tuba László. Az építmény neve előülepítő medence (ülepítés több is van, ugyebár), ez a tisztítási folyamat második állomása.

Az első állomás a mechanikai szűrők: a rácsok kiszűrnek minden, két centiméteresnél nagyobb tárgyat. Amely tárgyak közül az érdekesebbeket az FCSM munkatársai kiválogatták, és az idők során felgyűlt különlegességekből kisebb kiállítást rendeztek a nyílt nap alkalmából.

Láthattunk különböző generációs mobiltelefonokat, lakatokat, bilincset, bankkártyákat, szemüveget, kést, különböző kaliberű töltényhüvelyeket, valamint egy dicsőbb napokat látott pisztoly rozsdamarta fémvázát…

Az előülepítés után a biológiai tisztítóba vezet a víz útja. Kétségtelenül ez a víztisztító telep leglátványosabb része: egy mindenféle, nagyobb részt trópusi növényekkel zsúfolt üvegház. Pontosabban három üvegház, mivel a három előülepítő medence mindegyikéhez tartozik egy-egy.

Előadás közben egy nagyobb fa mellett találok helyet – fejem magasságában egy csokor banán nevelkedik rajta. Ez az úgynevezett élőgépes technológia: az üvegházba telepített növények szennyvízbe nyúló, hosszú gyökérzete természetes élőhelyet nyújt azoknak a baktériumoknak, amelyek felfalják a szennyeződéseket – így a lehető legjobban megközelítve a természetes tisztulási folyamatokat.

Hogy a növényeket a különféle kártevők ne tudják bántani, az üvegházba ragadozó rovarokat – például fürkészdarazsat meg mexikói katicát – telepítettek, amelyek felfalják a levéltetveket, takácsatkákat, pajzstetveket. A felsoroltakból ugyan egyre egyetlen példányt sem látok, viszont elpillong előttünk egy tenyérnyi, kékes-feketés lepke. Segít a növények beporzásában, és nem engedi túlszaporodni a katicákat – mondja csoportunk vezetője. Kész dzsungel!

Ám szűrés ide, banánfa oda, a mechanikai és biológiai tisztítást követően a víz tartalmazhat még olyan, a növények számára tápanyagul szolgáló nitrogén- és foszforvegyületeket, amelyek a vízben káros növényi burjánzást, elmocsarasodást okozhatnak. Ennek a folyamatnak már a neve is hátborzongató: eutrofizáció.

Az említett tápanyagoktól azonban nemcsak a Duna mocsarasodhat el, hanem a folyam vizét végül magába fogadó Fekete-tenger is... De az utóülepítőkben ezeket az anyagokat is kivonják a szennyvízből, így a Soroksári-Duna-ágba engedett víz tisztább, mint a folyó vize. Hogy ennek fontosságát megértsük, fantáziáljunk egy kicsit a szennyvíz mennyiségéről. A dél-pesti tisztítóba naponta átlagosan 53 ezer köbméter szennyvíz érkezik négy pesti kerületből – Pestlőrincről, Kispestről, Erzsébetről és Soroksárról.

Az észak-pesti víztisztítóból még több szabadul a Dunába: naponta 200 ezer köbméter. A Fővárosi Vízművekhez tartozó Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep újabb 220 ezer köbméternyi szennyvizet kezel egy átlagos napon. És Budapest csupán egy a sok Duna-parti város közül!

A megtisztított víz Dunába eresztésével azonban még nincs vége a kalandnak, hiszen a telepen maradt szennyel is kezdeni kell valamit. Kiderül, itt szinte semmi nem vész kárba: a szennyvíz tisztítása során keletkezett szervetlen hulladék mennyisége mindössze évi 700 köbméter – vessük ezt össze a ténnyel, hogy a telep évente 22 millió köbméter szennyvízzel dolgozik. Azért ily' csekély a végső hulladék, mert a szennyvíztisztítás során keletkező iszapot is felhasználják a telepen, mégpedig biogáz előállítására. Az iszapból évente keletkező 5,9 millió köbméter biogázból aztán elektromos energiát állítanak elő, időnként többet is, mint amennyire a rendszereiknek szüksége van. Emellett a biogáz hőenergiával is ellátja a telephelyeket, beleértve az épületek fűtését és a felhasznált meleg víz előállítását is. Azt a 700 bizonyos köbmétert pedig fertőtlenítik, tömörítik és konténerekben lerakókba szállítják.

Számolgatok. Ha évi 22 millió köbméter szennyvízből 700 köbméter hulladék marad, akkor a családunk által elhasznált napi 300 literből tisztítás után marad 9 milliliter felhasználhatatlan hulladék. Évente mindössze három és fél liter. Nagyszerű munka, mi mást mondhatnék!