Itt csak a nők dolgoznak

De a vadmézzel már sokkal korábban élt az ember: egy 12 ezer éves spanyolországi barlangrajz mézvadászt ábrázol, amint a fa odvából szedi ki a mézet, miközben körülrajzzák a méhek. Egyiptomban már négyezer éve fejlett volt a méhészkedés, a méhkasokat agyagból készítették. A zsidók szent iratai tejjel-mézzel folyó földként emlegetik Kánaánt, az ígéret földjét, a Talmud részletesen is ír a méhekről (e szerint ők szalmából fonták a méhkasokat).

Az ókori görögök (mintegy 2500 éve) már törvényeket is hoztak a méhtartás szabályozására. E hasznos rovarok életének minden részlete érdekes, vegyük például a repülésüket, amelyekről a mérnökök – az eddig ismert aerodinamikai törvényszerűségek szerint – sokáig azt tartották: lehetetlen, hogy repüljenek.

A gond abból adódott, hogy a méhek testsúlyához mérten kis felületű szárnyai ezt nem tennék lehetővé. Nemrég született meg a magyarázat: a rovarok különleges szárnya a méreteihez képest sokkal nagyobb örvényeket kelt, mint a madaraké, így jóval nagyobb emelőerőt hoz létre. A méhek repülése egyébként is nagyon energiaigényes, amit a nektárból és a mézből fedeznek. Teli gyomorral legfeljebb öt kilométerre vállalkoznak, de a többség a kaptár egy kilométeres körzetében gyűjt.

A gyűjtéshez legkedvezőbb a 22–25 fokos hőmérséklet, 38 fok felett nem repülnek, mint ahogyan 10 fok alatt sem. (Ha a szabadban éri őket az ennél nagyobb hideg, elpusztulnak.)

Télen torrészükön lévő izmaik rezegtetésével termelnek meleget a kaptárban, nyáron a hőségben a szárnyaikat rezegtetve hűtik a kaptárt.

Noha nem hallottak a női egyenjogúságról, család-államukban a méhek már rég megvalósították. Sőt már-már túlzásba is estek: dolgozóik ugyanis mind nőneműek, s nemcsak a gyűjtés fáradságos munkáját végzik, de takarítják, építik és védik is a kaptárjaikat. Leginkább ezeket látjuk virágról virágra szállni. Egy-egy méhcsalád 40–80 ezer egyedből áll.

A szaporodás, a peték lerakása a méhanya feladata, melyeket a hímnemű méhek, a herék termékenyítenek meg. (Alkalmanként a „méhkirálynő” akár 20 herével is párosodhat.)

Az anya a párzáskor kapott spermiumot elraktározza, és ebből termékenyíti meg a petéit, amelyekből ezerötszázat is lerakhat naponta. A nem dolgozó herék sorsa azután (augusztusban) tragikus véget ér: a dolgozók nem engedik vissza őket a kaptárba, így éhen vesznek.