Nyeles és leveles - Nem igazán kedveljük, pedig csak jót mondhatunk róla

A mángold kétéves lágy szárú zöldségféle, az első évben csak gyökeret és lombot fejleszt, a másodikban hoz magot. Egyéves növényként termesztjük, mert vagy a levélnyelét, vagy a lemezét használjuk fel, attól függően, hogy melyik típust termesztjük vagy vásároljuk meg a piacon. A fejlett levéllemezt fejlesztő mángold (metélőmángold) leveleivel a spenóthoz hasonlóan élhetünk, és használhatjuk minden olyan ételhez, amit spenóttal készítünk. Párolva (és tejszínnel „megerősítve”) remek körete a húsoknak, halaknak. Könnyebben tisztítható, mint a spenót, emellett a szára is hasznosítható.

A fejlett levélnyelű (szárú) mángold, amit sokan bordás mángold néven ismernek, a vastag, piros (máskor fehér vagy sárga) levélnyeléről könnyen felismerhető. Alkalmas a spárga, a kínai kell vagy éppen a rebarbara helyettesítésére a konyhában. Némi előfőzés után salátaként használhatjuk, ha pedig megfőzzük és a szikkadt nyeleket fokhagymás vajban átforgatjuk, remek köretet nyerhetünk belőle. De a bordás mángold – a rebarbarát helyettesítendő – kompót készítésére is kiváló.

Mindkét változat gazdag A- és C-vitaminban, nagy pektintartalma miatt könnyen emészthető, szerves savai révén pedig élénkítő hatású. Ha a kertben termesztjük, júliustól kezdve őszig szedhetjük (egyes fajtáit még télen is). Ha pedig a fagyra érzékenyebb fajtáit ősszel kiszedjük és fagypont feletti hőmérsékletű, világos tárolótérben homokba ültetjük, a tél folyamán is élhetünk vele.