Terjeszkedik a páncélos

Legújabban a Pilisi Parkerdő Zrt. adta hírül, hogy a tíz éve megkezdett vizesélőhely-mentő programja eredményeként a Visegrádi-hegység mintegy húsz erdei kis tavában számottevően nőtt a kétéltűek és a hüllők – köztük a mocsári teknős – egyedszáma. Sőt, a jól alkalmazkodó teknős olyan területeken is megjelent, ahol azelőtt híre-hamva sem volt.

Hazánk lápos, mocsaras tavai, lassú folyású vizei kiváló tenyészhelyei voltak a mocsári teknősnek évszázadokkal ezelőtt. Húsa csemegének számított, a parasztok éppúgy fogyasztották, mint az úri népek a lakomáikon. (Egy XVII. századi magyar szakácskönyv például a páncélos hüllő kilencféle elkészítési módjáról ad számot.)

Az ízletes különlegességnek Bécs polgárai sem tudtak ellenállni, szekérszám utazott a nálunk gyűjtött teknős a birodalmi főváros piacaira. Ám a XX. századdal elmúlt a jó világ: a vizes területek lecsapolása, a patakok, tavak, folyók partjainak kiépítése, az erősödő környezetszennyezés az állomány veszedelmes csökkenését eredményezte. A napjainkra megmaradt hazai népesség viszonylag stabilnak mondható, de változatlanul védelemre szorul (természetvédelmi értéke 50 ezer forint), létszámának megőrzése pedig további erőfeszítéseket kíván.

A mocsári teknős korábban sokáig rettegett vízi ragadozó hírében állt, mára bebizonyosodott, hogy jobbára vegetáriánus, azaz nagy mennyiségben fogyaszt vízi növényeket. Emellett férgek, rákok, rovarok is részei az étrendjének, halakból pedig leginkább csak a gyönge, beteg példányokat képes elejteni. Sajnos sok ellensége van, amelyek közül jó néhány a szaporodásában veszélyezteti.

Rendes hüllő módjára a mocsári teknős is a vízparti fövenybe (homokba) vájt fészekgödörbe rakja 10-12, fürjtojás méretű, puha héjú tojásait, amelyeken a nap melege „ül”. A szemfüles szarkák és szürke varjak azonban gyakran kilesik a tojó nőstényt, s amint távozik, feldúlják a fészket. De a vaddisznó, a róka, a borz és a nyest is zsákmányol tojásokat, nemritkán végez a kifejlett állatokkal is.