Fagyos szépség

Ehhez a fagyott maghoz újabb pára csapódik, az is megdermed, s így megy ez egészen addig, mígnem kialakul a hópehely kristályszerkezete.

Amikor pedig a képződmény súlya elegendő ahhoz, hogy eleget tegyen a Föld vonzásának, aláhull a mélybe. S ha a levegő odalent is fagyos, akkor a hópelyhek alászállnak, ellenkező esetben útközben elolvadnak, és esőként, havas esőként érnek földet.

Vagyis mindebből látszik, nem feltétlenül igaz a mondás, hogy a hó télen hull. Többnyire persze igen, de ha a magasban kellő körülmények alakulnak ki – vagyis fagyos légréteg, a földfelszín közelében pedig nulla fok körülire hűl a levegő –, akkor hóeséssel akár nyáron is találkozni lehet. Ahogyan fel is jegyezték ezt párszor a történelem során. Kétszázhúsz évvel ezelőtt, július másodikán például olyan erős havazást jegyeztek fel Debrecenben, ami nem is olvadt el máris a földet érve. Meglepőnek tűnhet, hogy télen is akadnak olyan hetek, napszakok, amikor a levegő hőmérséklete jóval a fagypont fölé melegszik, a hó mégsem olvad el azonnal. Ez azért lehet így, mert az egymásra hullott hópelyhek között levegő is van.

A levegő pedig jó hőszigetelő. A földeken dolgozók ezért is örülnek, ha a lehullott hó sokáig megmarad, mert a hóréteg védi a földeket a fagytól, a jeges szelektől. A hóemberek is, bár izzadnak a napsütésben, ezért képesek viszonylag sokáig kitartani.

A hó azonban veszélyes is lehet. Egyrészt a mennyisége és súlya, másrészt a tulajdonságai miatt. Az utóbbit minden közlekedő megtapasztalja, mert a hó csúszik, összesűrűsödve nehezíti az előrejutást, s olykor képes olyan sűrűn hullani az égből, hogy az ablaktörlő lapátok sem győzik eltakarítani a szélvédőről.

A súlya meg azért baljóslatú, mert ágakat törhet le, tetőket szakíthat be.

Az éghajlattal foglalkozó szakemberek megfigyelték, hogy egyetlen centiméternyi hóréteg csaknem egy milliméternyi lehullott csapadéknak felel meg. Vagyis, ha a körülöttünk lévő, frissen hullott egyméteres hó egyetlen pillanat alatt elolvadna, bokáig állnánk a vízben. Ebből viszont adódik a felismerés: a hópelyhek színe nem is fehér. Bár fehérnek látjuk mindet, a hópelyhek mégis színtelenek.

A jégkristályok, a víz miatt, amiből felépülnek, színtelenek – vagyis vízszínűek. Az egymásra rakódó kristályok fénytörései, valamint a visszavert színek miatt láthatjuk fehérnek.

Tehát bármennyire szép is, a hó csupán kristályos víz. És hogy a magyar neve honnan ered? Ezt valójában senki nem tudja. A nyelvészek feltételezik, hogy az uráli időkre nyúlik vissza (nyenyec=hav; kamassz=kamo). De az is lehet, hogy a válasz sokkal egyszerűbb ennél: a magyar ember egykor, amikor először látott havat, felnézett az égre, és csak annyit tudott kinyögni csodálatában, hogy: hooo…