Kékfrankos és gyermekei

Ami érthető is, hiszen ahhoz képest, hogy milyen kiváló bort ad, meglehetősen igénytelen. Nem kényes sem a terület fekvésére, sem a talajára, viszonylag jól tűri a fagyot, nem rothad és sokáig a tőkén tartható. A terhelésre sem igazán érzékeny, és még a gyöngébb évjáratokban is megbízhatóan terem.

A peronoszpórára és a lisztharmatra közepesen fogékony. Számos borászunk egybehangzó véleménye, hogy hazánk adottságai különösen alkalmasak a termesztésére. Erre bizonyság egyedülállóan karakteres bora, illetve „sokarcúsága”, azaz, hogy többféle bortípusban is jól felhasználható.

A kékfrankos könnyen felismerhető nagy, sötétzöld, fonákján erősen serteszőrös leveléről, amelynek vállöble V alakú. Középnagy, vállas fürtje közepesen tömött, kicsi, gömbölyű bogyói sötétkékek, vastag héjúak, megízlelve savasak.

Tőkéje gyors növekedésű, laza lombozatú, hosszú metszést igényel. Gépi szüretre is alkalmas. Bora fajtajelleges, fűszeres, markáns ízés illatjegyekkel, élénk savakkal. Kezdetben kissé „érdes” savai az érlelés során finomodnak, fanyar csersavai révén pedig akár évekig is eltartható. Nemcsak klasszikus vörösborként népszerű, hanem kedvelt rozé- és sillerbor-alapanyag is. A bikavér egyik fő alkotója, Sopron mellett a Szekszárdi és az Egri Borvidéknek is nagy becsben tartott fajtája. Borát elsősorban marha- és vadételek mellé ajánlják a gasztronómusok.

NEMESÍTŐK KEDVENCE. Mint értékes és sokoldalú szőlőt, nemesítőink is előszeretettel használják nemesítési alapanyagként. Az alábbiakban ismertetett négy fajta egyik szülője kékfrankos. A magyar frankos jellegzetessége, hogy érzékenyebb a rothadásra, bora azonban kiváló. A Pannon frankos a lisztharmatra fogékony, de nem rothad, bora karakteres. A bíborfrankos festőlevű, míg a rubintos jellemzője a rubinvörös fűszeres bor.