Dinóerdő a Hortobágyon

Így jár az a falu, amelyik két megye határán fekszik: mindkettő a másikra vár. Nagyiván hiába van közelebb Debrecenhez, mégsem Hajdú-Biharhoz, hanem Szolnok megyéhez tartozik. Arrafelé már kicsit jobb az út, de mi ott is lassan megyünk, aztán meg is állunk, s visszanézünk, hogy lássuk, amiért jöttünk. Az ország talán legkülönlegesebb faluképe tárul a szemünk elé: sehol egyetlen fa vagy bokor, csak a tökéletesen sima puszta – a távolban pedig a fehér falú, nádtetős házak sora. Mintha csak egy Jancsó-film díszletfaluja lenne, ahonnan mindjárt kivágtatnak a lobogó gatyás betyárok, nyomukban a szigorú tekintetű pandúrokkal. De csak egy mozdony nagyságú traktor közeledik, nem tudom, hová tart, mert itt fű van mindenütt, szántóföldnek nyomát se látni. A természetjáró nem is bánja ezt, mert a repcetáblában vagy az árpatarlón aligha költene gólyatöcs, netán piros lábú cankó: annak olyan háborítatlan, vizes, lápos hely kell, mint Nagyiván meg a vele szomszédos Kunmadaras határa.

Persze itt sem csupán szik meg mocsár a határ: minél közelebb érünk a szomszédos Tiszaörshöz, annál művelhetőbb földek következnek, Tiszaigar mellett pedig már valódi homokdombokat is látni szőlőtőkékkel, ami igazi kuriózum a Hortobágy mellékén. De most mi nem szőlő-, hanem arborétumnézőbe jöttünk! Igar határában ugyanis gyönyörű, húszhektáros kert díszlik, ami valóságos csoda az ország legszárazabb vidékén. Kialakítását a kiegyezés évében, 1867-ben Széky Péter okleveles hadmérnök kezdte, aki a Tisza egyik feltöltődött holtágát szemelte ki e célra. Vágya egy kéthektáros sétakert kialakítása volt, amelyhez a tájra jellemző, a legkönnyebben meghonosítható fafajokat és cserjéket használta fel. Ekkor ültették az első kocsányos tölgy-, fehér és fekete nyár-, magas kőris-, kislevelű hárs-, berkenye- és tiszafapéldányokat, melyek közül néhány még ma is jó egészségnek örvend.

A kert bővítését az alapító Péter fia folytatta, aki a területet kilenc hektárra növelte, s megkezdte a hazai középhegységi fajok és a külföldi egzóták betelepítését. Fél évtized múltán faiskola is működött itt, számos nagyvárosunk parkját ma is az innen származó fák díszítik. A debreceni Kossuth-szobor háta mögött itt nevelt jegenyetölgyek álltak őrt, s innen származnak a budapesti Margit-sziget amerikai mocsártölgyei, de jutott még sokféle fa és cserje a zirci apátság parkjába is. Az arborétum jelenlegi területén 373 lombhullató és örökzöld fa- és cserjefaj található, közülük 147 lombos fa, 114 cserjeféle, további 112 pedig tűlevelű és örökzöld. A legimpozánsabb talán a kert két és fél hektáros virginiai mocsárciprus-állománya, mely teljesen olyan hangulatot kelt, mintha csak a Jurassic Parkban járnánk. Csak éppen a dinoszauruszok hiányoznak…