Leánykák a szőlőben

Hazánkban 1956-tól államilag elismert fajta. A szocializmus éveiben nagyobb arányban telepítették, s részben azokat a tőkéket művelik ma is, ám mivel gépi szüretre nem alkalmas, a jelentősége csökkent. Pedig igazán életre való, sokat tűrő (ültetvényeiben a legkevesebb a tőkehiány) és hosszú életű fajta.

Tőkéje erőteljes növekedésű, amelyen sok és vastag vessző fejlődik nagyon sűrű lombozattal, aminek kezelése tetemes zöldmunkával jár. Alkalmas magas művelésre is, hosszú metszéssel terem jól. Fürtje kicsi, vállas és tömött, bogyói is aprók, gömbölyűek, teljesen beérve halványbarna színűek. A bogyó héja rágós, a húsban kevés a sav.

Nagy hibája, hogy a fürtje igen érzékeny a rothadásra, különösen esős időben. Nektárillatú bora lágy, esetenként édes, alkoholban gazdag. Szőlőjéből erjedő bor a közismert Egri Leányka és a Móri Leányka.

A Királyleányka erdélyi eredetű, valószínűleg az ottani Kövér szőlő és a Leányka természetes hibridje. Hazánkban csaknem ezer hektáron terem, finoman muskotályos, harmonikus, testes, kellemesen savas bora révén népszerűsége növekszik. Tőkéje, vesszőzete a Leánykáéhoz hasonló, mint ahogyan művelési, metszési igénye is.

A fürtje némileg nagyobb, kicsi bogyói lapítottan gömbölyűek, fehéres zöld színűek, hamvasak, húsuk lédús, enyhén muskotályos. Sajnos fürtjei szintén érzékenyek a rothadásra. A termés zöméből rövid érlelésű étkezési bor készül, de szerepet kap a házasításokban is, miként pezsgőalapborként ugyancsak élnek vele. Későn szüretelt fürtjeiből zamatos, félédes borok erjednek.