Szokni kell az új éghajlatot

A Szabad Föld Kertjében bizony már előfordult, hogy a teremtőhöz fohászkodtunk segítségért, de ennyiszer talán még sosem, mint az idén. Az időjárás ugyanis már az év elején olyan dolgokat produkált, amibe mi, halandók nem igazán tudunk beleszólni.

Először is már januárban meglepetést okoztak a kacsáink. Időjósként is tekintettünk reájuk, mivel már a tavalyi év utolsó napjaiban elkezdtek tojni, aztán ezt folytatták januárban. Nos, előre megérezték a téli meleget, ami aztán februárban megszakadt, hogy márciusban erős fagyok jöjjenek. Aggódtunk a fáinkért, ugyanis túl korán ébredtek álmukból, sokukban beindult a nedvkeringés. Így nem is csoda, hogy általában a „korán kelő” őszibarackok és kajszik többsége elfagyott az idén, alig a felét teremték a szokásosnak. Mi ezt a főleg az ország déli felében észlelt bajt szerencsére elkerültük. Soha nem látott mennyiséggel leptek meg minket 3–5 éves őszibarackfáink, igaz, két-három héttel korábban értek, mint szoktak, de ez már a túl meleg április, május és június végének köszönhető.

NYÁR A TAVASZBAN

De ne ugorjunk ekkorát az időben, van mit még mondani a tavasz elejéről is. A szezont a kertünkben már március első napjaiban elkezdtük: ahogyan lenni szokott, a földbe kerültek a hagymafélék, a borsó, a saláta, a gyökérzöldségek. Aztán jött a nagy hideg, márciusban mínusz 15-16 fokokat is mértünk. Nagyjából egy hónapig álltak a magok a földben, és csak április elején kezdtek csírázni, a dughagymák hajtani. Nagy baj nem történt, talán csak a borsó lett kicsit ritkásabb a szokottnál. Aztán a márciusi hó elolvadása után, április közepétől már afféle nyári meleget kaptunk: berobbant a természet. Szinte nem lehetett elvégezni a metszést, a lemosópermetezést követő két héten belül már a levéltetvek, a virágon keresztül fertőző monília vagy éppen a szilvadarázs ellen kellett védekezni. Ezek nem taroltak, így szép lett a meggy-, cseresznye-és szilvatermésünk, jól nőttek az almák, s a kis fáinkon lett néhány szép körténk is.

A zöldségek is beindultak, aztán teltek a hetek, és nagyjából május végéig szinte nem is volt csapadék. Aki nem tudott locsolni, annak nem vagy alig lett borsója, a spenót egy szedés után felmagzott, a retek is virágba szökkent. Nem mellesleg ilyen korán burgonyabogarat sem láttunk még. Április közepén legalábbis szokatlan látvány volt a többször is lesújtó jégverés, amely megtépte növényeink leveleit, levert sok frissen kötött gyümölcsöt és virágot. A május már a nyárnak felelt meg, az eper gyönyörűen és sokáig érett – egészen addig nem volt vele bajunk, míg a június elejei Medárdtól szinte három héten keresztül esett. Ekkor már jöttek ránk a gombás támadások jócskán: rothadt a meggy, a cseresznye, az eper, de a legnagyobb kárt nálunk a petrezselyemben és a sárgarépában tették, mivel az esők miatt megkéstünk a permetezéssel. A szőlőkben is majdnem így jártunk: a peronoszpóra első jelei az idén a szokásosnál 2-3 héttel korábban jelentkeztek.

TÚL KORAI SZÜRETEK

Aztán a nyár már meleg volt és száraz: júliustól szinte csak elvétve jött egy kis eső. Mindent a megszokottól korábban szüreteltünk, így az ősz eleje szinte alig adott már munkát. Még jó, hogy lusták voltunk, és a szeptember végén rendre megérkező első fagyok előtt leszedett paprika és paradicsom után kint hagytuk a töveket az ágyásokban. Onnan ugyanis még novemberben is friss termést lehetett szedni: szeptember után még kétszer 5–8 kilónyi termést adtak! Már amit meghagytak a poloskák, ugyanis az idén szinte nem volt egészséges, a szúrásukkal meg nem mocskolt bogyó a kertben. De nekimentek az almának, szilvának, a júliustól szeptemberig érő szedernek, málnának, szőlőnek is. Miként a száraz meleg miatt már korán az előre megjósolt darázsinvázió sem kímélte a kertünket, sok-sok kiló alma kezdett rothadni a károsításuk miatt, így azok az állataink elé kerültek.

Becslésem szerint így is legalább 300-400 ezer forint hasznot hozott a 2018-as esztendő a növénytermesztésünket illetően. Ez nagyjából egyensúlyban áll az állatainkra költött takarmányozási összeggel.

EZ A DISZNÓK ÉVE

Nem indult jól az esztendő az állatainkat tekintve. A Szabad Föld Kertjében még soha nem fordult elő, hogy kora tavasszal a kacsáink ne tojtak volna. Most megtörtént, ugyanis már januárban kitojták magukat, s aztán jött két hónap igazi, hideg tél. Áprilisban kezdték újra, így júniusra lettek kiskacsáink. Ezeket szépen felneveltem úgy másfél kilós méretre, aztán kiraktam a kertbe, egy elkerített részre legelészni. De nem azért, hogy másnapra mindegyiket lefojtsa, illetve részben elvigye a róka… Volt kacsa, nincs kacsa. Aztán már csak nyáron keltek ki jószágaink, ezekből most, az év végén fogunk vágni. Egyáltalán: az egész állományt megszüntetem. Friss vérvonalat állítok be jövő tavasszal, ahogyan a nyulazást is akkor kezdem újra.

Rengeteg munkát adtak ugyanis a disznaink, velük szintén volt az év elején egy kis baj. A kocánk nem akart megfoganni, így eredménytelenül teltek a hónapok. Aztán bejött minden: szeptember közepén 11 életképes malaccal ajándékozott meg minket. Szépen szoptatott, sőt túl jól is: több hét különápolás kellett ahhoz, hogy rendbe jöjjön, annyira lezsarolta magát a tejtermeléssel. A  malacok közül a két legkisebb pluszgondoskodást igényel, mert a többiek annyival nagyobbak, hogy elverték őket az ételtől. Másfél éves hízóink viszont igen jól mutatnak: van két 140 kiló körüli, ezeket most, mire e sorok megjelennek, vágjuk, és van két kisebb, 110-120 kilós jószág, melyekre januárban kerül sor. S ha már disznóölésről esik szó, a malacaink közül az év vége után csak négy marad, a többi szilveszteri ajándék lesz a rokonoknak, ismerősöknek, no és a magunk örömére is sütünk a kemencében. S még ennek az évnek a történetéhez tartozik a februárban elkövetett disznóvágásunk, amikor két hízót áldoztunk. Minden jól ment, csak a nagyon meleg április és május okozott kárt. A kolbászok, szalámik és sonkák, szalonnák a padláson szinte csöpögni kezdtek ahelyett, hogy szépen érlelődtek volna, a tavaszi nyár nem tett jót nekik. Le is kellett hozni, s a cserépkályhában már nem értek meg olyan finomra, mint egyébként várható lett volna, illetve a sonkát még idő előtt fel kellett darabolni és lefagyasztani.

Ugyanakkor nem okozott csalódást a baromfiudvart benépesítő másik társaság. Tyúkjaink lassan kiöregedtek, így beújítottunk egy tucat jércét. Ezek a nyár végén, de inkább szeptemberben kezdték meg a tojásrakást. Ennek köszönhető, hogy a mostani viszonylagos hidegben, s ami fontosabb, a legrövidebb nappalt hozó hetekben is gyönyörűen termelnek. Naponta 8-10 tojást szedek ki alóluk, ami háztáji körülmények között elég jó arány. Rég behozták a vételárukat, illetve a rájuk fordított takarmány összegét.

A kecskénkről szólok még: bizony egyre több munkát ad. Ahogy öregszik és kopik a drótkerítés, úgy tágít egyre több helyen lyukat, s kiszökik. De nem sokáig, mert januárban a disznóölés előtt levágom, húsából szalámi lesz, vegyesen a hízónkkal, azonban egyik combját meghagyom sonkának, ami csemege.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI